Sokan úgy fogják gondolni, hogy véletlenül írtuk egybe az első két szót, de nem! Most az aszexualitásról fogunk egy kicsit elmélkedni.

Egyre komolyabb teret nyer ez a fajta identifikáció, de sokan vannak, akik nem igazán értik (én is közéjük tartozom), és szívesen olvasnának erről a témáról tudományos értekezést is.

Vettem a fáradságot, utánanéztem a hazai és nemzetközi sajtóban, valamint az Aszexuálisok szervezeteinél, hogy tulajdonképpen mi is ez, és miért vallják magukat kisebbségnek, de a kérdéseimnek csak igazán kis részére találtam választ.

Nézzük át legalább a tényeket! Az aszexualitásról a legtöbben azt hiszik, hogy azonos a frigiditással, impotenciával, pedig a két dolog teljesen különböző. Az orgazmuskészség hiánya orvosilag diagnosztizálható, míg az aszexuálisok ugyanúgy képesek elérni a kielégülést, és legtöbben meg is teszik, csak egyedül.

A második tévhit, hogy az aszexuálisok a szex minden formáját elutasítják. Nos, a jó hír, hogy a maszturbálást nem, tehát az is lehet aszexuális, aki egész nap pornót néz és tizennégyszer veri ki.

Az aszexuálisok azt vallják, hogy ők a negyedik szexuális identitás, bár nem igazán értem, hogy mi alapján. Legtöbbjük hajlandó párkapcsolatban élni, nem ellenzi a testi közelséget, az ölelkezést, összebújást, de még a csókot sem, azonban nem hajlandóak közösülni.

A szexológusok ma is vitatkoznak azon, hogy ez nevelési, vallási, esteleg gyermek- vagy kamaszkori traumának köszönhető, vagy talán a saját testükkel való elégedetlenségből adódik, de az aszexuálisok egy része arról nyilatkozik, hogy minden előzmény nélkül, egyszercsak megszűnt az inger, és többé nem kívántak mással közös szexuális élményt. Illetve vannak, akiknek soha nem is volt ilyen tapasztalata, és nem tud mit kezdeni a szexszel.

Amerikában természetesen kutatások is folytak már a témában, és Edward Laumann szociológus könyvében is foglalkozott a kérdéskörrel. Megállapította, hogy az amerikai lakosság közel egyhatoda nem él szexuális életet, bár sokan közülük párkapcsolatban vagy házasságban élnek. Többen számoltak be arról, hogy gyakran éreznek szexuális ingereket, felizgulnak, de nem tudnak mit kezdeni a fizikai reakciójukkal. Ezért gondolom úgy, hogy az aszexuálisok egy része kérhetné szakember segítségét, de persze, csak ha ő is úgy érzi, hogy kipróbálná a szexet.

Állatkísérleteket is végeztek. A patkány hímek 12 %-ánál hiányzott a nemi aktivitás, de más fajoknál is 2-3 % körül mozog a szexuálisan inaktív egyedek száma.

A demiszexuálisok is ebbe a csoportba tartoznak. Ők már valóban nehezen behatárolhatóak, hiszen a saját indentifikációjuk valami olyasmi, hogy szexuális vonzódást csak a kötődés kialakulása után éreznek. Ezt régen úgy hívták, hogy erkölcs, ma pedig már szexuális kisebbségként tekintünk rá. Érdekes.

És most jön a kedvencem, a „szürkék” tábora…

Ehhez bemásolom a wikipédia idevágó részét:

És akkor felmerül bennem a kérdés, hogy tulajdonképpen ki marad ki a szórásból a hormontúltengéses fiatalokon, a nimfománokon, valamint a szexmániás pasikon kívül. Ezen az alapon akkor a nem praktizáló aberrált, vagy az agglegény K. Józsi is aszexuális, bár eddig le mertem volna fogadni, hogy meleg, csak még nem merte felvállalni. Aszexuálisnak vallhatja magát a negyvenes háziasszony is, aki már nem izgul a férjére, és nem hajlandó tovább színlelni az orgazmust, és ugyanígy a korosodó házaspár mindkét tagja, akik már inkább egyedül csinálják, mert úgy kényelmesebb.

Az aszexuálisok pride zászlója

De remek hír ez azoknak is, akik szinglik, és nem találnak szexuális partnert. Mennyivel elegánsabb kijelenteni, hogy aszexuális vagyok, mint azt, hogy nincs kivel lefeküdnöm. Arról nem beszélve, hogy ha abból indulunk ki, a melegeket hányszor akarják „megtéríteni” a heteró nők, és a leszbikusokat hányszor akarják ágynak dönteni a hetero pasik, lehet, hogy ez a kijelentés is kiváltja az ingert, és hamarabb találunk valakit, akivel ágyba bújhatunk.

Részemről inkább a túltolt PC szemlélet egyik fellegvárának látom. Mindenki szeretne valamilyen kisebbséghez tartozni, mert az menő, és manapság már majdhogynem elvárt. Csakhogy nem tudok róla, hogy bárki is korlátozná az aszexuálisok érdekeit, vagy nyomást gyakorolna rájuk, hogy igenis szexeljenek! Sőt, alig pár évtizede divat élvezni a szexet, azelőtt inkább undorodni kellett, és pusztán gyermeknemzési céllal csinálni. A katolikus egyház papjainál elvárt (lenne) az aszexualitás, úgyhogy a fiatal, szexuális érdeklődés hiányára panaszkodók fontolják meg, mint karrierlehetőséget.

Természetesen, lehet arra hivatkozni, hogy a mai világban a túlszexualizált megközelítés túl nagy nyomást gyakorol az aszexuálisokra, és a médiából ömlő reklámok 90%-a valamilyen formában burkoltan szexuális üzenetet hordoz, de ugyanígy vannak ezzel a túlsúlyos vagy színvak, esetleg gyermektelen emberek is. Úgy érzem, kicsit túl van tolva ez a fajta szemlélet, hogy mindenki áldozat a mai világban, aki nem tud elszigetelten élni egy lakatlan szigeten, ahol nem mérgezheti a materialista társadalom ömlő szennye.

Maximálisan egyetértek azzal, hogy a kisebbségek jogaiért küzdeni kell (hiszen valahol mi is ezt csináljuk), de ebben a kérdéskörben belebonyolódtam a számolásba.

A felmérések szerint legalább annyian vallják magukat aszexuálisnak, mint melegnek. Ha hozzávesszük a kisgyerekeket és a nagyon időseket, akik szintén megfelelnek a kritériumoknak, valamint a szingliket és a fóbiásokat, no és persze a demiszexuálisokat meg a „szürkéket”, akkor kiderül, hogy a népesség legalább egyharmada aszexuális, úgyhogy itt az ideje komolyan venni őket.

És akkor még ott vannak az aromantikusok, akik nem képesek érzelmileg vonzódni és nem hisznek a szerelemben…

A The Asexual Visibility and Education Network, vagyis az AVEN nevű szervezet azt állítja, hogy az aszexualitás márpedig szexuális orientáció, bár még mindig nem tudom, hogy merre orientálódik, aki elzárkózik a szextől. Ettől függetlenül nagyszerű, hogy azoknak, akik aszexualitásuk miatt kívülállónak vagy magányosnak érzik magukat, végre van lehetőségük egy közösséghez csatlakozni, ahol hozzájuk hasonló emberekkel kommunikálhatnak.

Mivel a szexuális kisebbségeket tömörítő mozgalom szinte évente vesz fel újabb betűt a nevébe, így ma már az LMBTQIA+ a helyes rövidítés, amibe igazából így már a többség, és nem a kisebbség tartozik. Az „A” betű pedig az aszexuálisokat jelöli. Magyarországon nem találtam jelentősnek mondható kezdeményezést, de ami késik, nem múlik. Ha valakinek van információja arról, hogy itthon hol csatlakozhatnak közösséghez az aszexuálisok, akkor kérem, tudassa velünk!

Persze most sokan meg fognak kövezni, és remélem lesznek igazi aszexuálisok, akik értelmes kommentekkel árasztanak el a témában, de addig is, árulja el nekem valaki, mitől nehezebb valakinek, aki elutasítja a szexet, annál, aki mondjuk nem iszik szeszt. Ugyanis az, hogy a barátok, rokonok megkérdezik, mikor talál már párt magának, ugyanannyira zavaró, mint minden hétvégén hatvanszor elmondani, és az egyre ittasabb és rámenősebb házigazdával azon vitatkozni, hogy nem kérek pálinkát. Sőt! Ha valaki nem tűzi ki magára az aszexuális jelzőt, akkor szerintem senki nem foglalkozik vele, hol, hogyan és kivel NEM csinálja. Ahogy ennek ellenkezője sem kellene, hogy téma legyen.

Próbáltunk magukat aszexuálisnak valló emberekkel interjút készíteni, de a kérdéseinkre kapott válaszok annyira klisések és üresek voltak, hogy mi magunk éreztük kellemetlennek, ha a valódi aszexuálisokkal (mert nyilván vannak, csak mi nem találtuk meg őket) azonosítanák őket.

Forrás: Becca Prior – írónő

Képek forrása: Google