Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ATTITŰD

A MÁSSÁG NEM PERVERZIÓ

2024. március 08. - Attitűd

Sajnos még mai is sokan perverziónak tartják a homoszexualitást. Gyakorisága, a lelki szempontok, de elsősorban a homoszexualitás mértéke vezette a szakembereket arra, hogy más szemszögből ítéljék meg e szexuális irányultságot.

a-massag-nem-perverzio-1.jpg

Az, amit általában homoszexualitásnak nevezünk, nem valami egységes jelenség. Különféle elméletek láttak napvilágot az előfordulásáról, megnyilvánulási formáiról és okairól. Az egyértelműen a saját neméhez vonzódókat nevezzük melegeknek, tekintet nélkül arra, hogy e hajlamnak megfelelően viselkednek-e, vagy sem.

A harmadik embercsoport

Az amerikai indiánok a katonai hősiességet többre becsülték, mint más férfierényt. Tudták, nem mindenkinek adatott meg, hogy hős legyen. Ezért azokat a fiúkat, akik nem születtek hősnek, úgy nevelték, mint a nőket. E transzvesztitáknak azonban senki sem tett szemrehányást, senki sem nevette ki őket. A természet adta harmadik embercsoportnak tartották őket, de nem harmadosztályúaknak.

Az új-guineai manuóknál a férfiak alig különböztek a nőktől. A férfiak közötti nemi érintkezés pedig nem volt más, mint a nő és férfi közötti nemi kapcsolat. Az anális és genitális közösülésnek ugyanaz volt a megnevezése is.

A sors fintora, hogy a patriarchátus első igazi bírálata az ókori Görögország meleg férfiaitól származik. Korunk nagy szexológusai szintén melegek voltak. A gondolat, hogy az egyén szexuális élete szociálisan meghatározott, a heteroszexuális patriarchátus legkövetkezetesebb meleg bírálóitól származik.

Tényleges homoszexualitásról akkor beszélünk, ha valaki kizárólag a saját neméhez vonzódik. A férfiak 4 százaléka ebbe a csoportba tartozik. Elsősorban azokról van szó, akik serdülőkoruk óta melegek. Közöttük a biszexuális férfiak aránya 2 százalék. Egy százalékuk aktív nemi életet él férfiakkal és nőkkel is. A homoszexuális kapcsolatot a partnerek gyakori változtatása jellemzi. Az a homoszexuális férfi, aki nagyvárosban él, és nem szenved neurotikus fejlődési zavarban, valószínűleg találkozik hasonló beállítottságúakkal. Lehetősége van rá, hogy teljesen függetlenítse magát a külvilágtól, s ha még intelligens is, nincs beilleszkedési zavara. A meleg férfiak 80 százaléka vélekedik úgy, hogy inkább homo-, mint heteroszexuális, s nem is kezeltetné magát, még ha volna is valamilyen megbízható módszer a szexuális irányultság kezelésére. Különösen zavarmentes azoknak a melegeknek a beilleszkedése, akik tartós párkapcsolatban élnek.

a-massag-nem-perverzio-2.jpg

Serdülőkori epizód?

Ha az azonos neműekkel való viselkedésből indulunk ki, a fejlődés éveiben a férfiak között elég magas a melegek aránya. Ebben az esetben a későbbi heteroszexuális férfiak fejlődési homoszexualitásáról és serdülőkori szexuális epizódjáról van szó. Ezt az átmeneti jelenséget a serdülőkor sajátos lelki és szociális szempontjainak tükrében érthetjük meg igazán. A fejlődés során azzá vált melegek gyakran aggódnak az azonos nemhez való vonzalmuk miatt. Ez elsősorban akkor jellemző, ha nem tudnak szabadulni a született meleggel fenntartott kapcsolattól, vagy ha a serdülőkorban erősen kötődnek a homoszexuális csoporthoz. Ingatagok, s nem biztosak szexuális irányultságukban. Ilyenkor azt kell nekik tanácsolni: hagyják szexuális irányultságukat fejlődni, s meglátják, milyen irányt vesz majd. Számukra az a legjobb megoldás, ha nővel és férfival is fenntartanak kapcsolatot, tapasztalatot szereznek anélkül, hogy „dönteniük” kellene. A legrosszabb tanács, amit egy fiatal homoszexuális férfinak adhatunk, hogy nősüljön meg, és homoszexuális irányultsága magától elmúlik. Óriási tévedés... A saját homoszexuális beállítottságával hadilábon álló fiatal férfi gyakran azzal könnyít magán, hogy problémájával orvoshoz vagy a szexológiai tanácsadóhoz fordul. A tanácsadás lényeges része, hogy a fiatalkorú szüleit is bevonják a beszélgetésbe. A szülők gyakran csalódottak vagy mérgesek, nem egy esetben szemrehányást tesznek gyereküknek, elítélik életmódját és kapcsolatait. Nekik is segíteni kell, hogy elfogadják gyermeküket és szexuális beállítottságát.

a-massag-nem-perverzio-3.jpg

Nehéz a kapcsolatteremtés

A kutatások meggyőzően bizonyítják, hogy a veleszületett tulajdonságok nagy szerepet játszanak a homoszexualitás kialakulásában. Már korábban megfigyelték, hogy számos családban halmozottan fordul elő más szexuális irányultságú ember. Aki – jó vagy rossz értelemben – különlegességnek tekinti a homoszexualitást, tudat alatt attól fél, hogy ő is homoszexuális. A görögök például nem tartották ettől, mert ők természetesnek tartották a homoszexualitást.

A született homoszexuálisok többsége csak akkor keres fel tanácsadót, ha csalódott partnerében, vagy egyedül marad. A magány, valamint a család és a tartós, intézményes kapcsolat hiánya ugyanis ezekben a helyzetekben különösen fájdalmas. Ebben az esetben a tanácsadás fontos része a hasonló irányultságú társ megtalálásának. Főleg a kis városokban és vidéken súlyos gond az elszigetelődés és a kapcsolatteremtés. A melegek itt kénytelenek kétes lokálokban, a pályaudvaron, nyilvános illemhelyen ismerkedni.

A romákhoz, az indiánokhoz és a színes bőrűekhez hasonlóan a melegeknek is a kisebbség keserű sorsa jutott. Egyes csoportok hajlamosak előítéleteket táplálni más kisebbségekkel szemben, negatív, veszélyes tulajdonságokat tulajdonítanak nekik. Bizonyos politikai körülmények között – például a hitleri Németországban – üldözték a cigányokat, a melegeket, a politikailag másként gondolkodókat.

A homoszexuálist még ma is sokan ellenszenvesnek tartják: az exhibicionistákkal, szadistákkal és a pedofilekkel veszik egy kalap alá. Figyelemre-méltó, hogy a környezet előítéleteit a homoszexuálisok 5 százaléka beépíti a saját magáról alkotott képébe. Örvendetes azonban, hogy a többség a negatív jelenségek ellenére pozitívan ítéli meg saját magát.

Képek forrása: freepik.com

web-bannerek-instagram_attitud_680x102.png

A bejegyzés trackback címe:

https://attitudonline.blog.hu/api/trackback/id/tr8518345763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása