Már biztosan mindenki hallotta azt az elképzelést is, hogy a meleglobbi hatására egyre több fiatal megy bele homoszexuális kalandokba.
Lehet valaki meleg, csak azért, mert „divatos”? Vagy ez csak városi legenda? Itt az ideje, hogy pontot tegyünk az ügy végére!
Még az elején leszögezném, hogy én elvben lehetetlennek tartom, vagy valaki puszta divatból váltogassa a szexuális identitását, de mivel a valóság mostanság igencsak elrugaszkodott a realitásoktól, ezért ez az elképzelésem nem nyom túl sokat a latba.
Én magam 17 éves korom óta ismerkedem srácokkal, és 12 éve dolgozom aktivistaként a meleg mozgalomban. Ez alatt az idő alatt még egyetlen egyszer sem találkoztam olyan emberrel, aki divatból lett meleg. Ettől függetlenül fontosnak tartottam, hogy mielőtt cikket írok a témában, megkérdezzem az ismerőseimet is (melegeket, heterókat egyaránt), hátha ők találkoztak már ilyen személlyel, vagy legalább ismernek valakit, aki már hallott, látott olyat, akire ez igaz.
A kutatásom végeredménye – nem kis meglepetésemre – pozitív lett!
Tehát igen, úgy tűnik valóban léteznek divatbuzik. Hogy kik ők, és hogyan élik meg az identitásukat, azt hamarosan megnézzük, de előtte tisztázzuk, ki NEM divatbuzi.
Trendi, nem divatbuzi!
Szerencsére már Magyarországon sem gondolja senki azt, hogy ha egy férfi felvesz egy rózsaszín pólót, akkor buzi lesz. Bizonyos fokú metroszexualitást a hölgyek el is várnak a heteró férfiaktól, például hogy legyen jó illatuk, valamint legalább heti egyszer borotválkozzanak meg és mossanak hajat. Persze, vannak, akik átesnek a ló túloldalára. A „páva fiúk”, akik ugyanannyit foglalkoznak a stílusukkal és a kinézetükkel, mint a korukbeli lányok, sokszor még a melegeket is zavarba ejtik.
Ettől függetlenül, az öltözködésnek nincs sok köze a szexuális orientációhoz. A divatos férfiak/fiúk túlnyomó többsége továbbra is heteroszexuális, és erről maguk sem állítanak mást.
Biszexuális, nem divatbuzi!
Több felmérés is foglalkozott azzal, hogy a nyugati országokban egyre több fiatal vallja magát biszexuálisnak. Sokan ezt a meleglobbi számlájára írják, és kifejezetten károsnak tartják.
Kétségtelen, hogy a szexuális kisebbségek társadalmi elfogadottságának növekvésével a fiatalok számára sem jelent akkora tabut azonos neművel intim viszont kialakítani. A felmérésben megkérdezett lányok és fiúk többsége ugyan heteroszexuálisnak vallja magát, de elvben nem zárják ki a lehetőségét annak, hogyha úgy adódik, akkor kipróbálnák velük azonos neművel. Ez egyébként régen sem volt másként, csak most már nem tabu erről beszélni.
Kétségbeesni azonban senkinek nincs oka. A jelenség elsősorban a társadalmi elvárásokkal szemben való lázadásnak tudható be, ami a kamaszkor egyik kötelező része. Ezek a fiatalok felnőve tisztességes heteroszexuálisok, homoszexuálisok vagy biszexuálisok lesznek. Az egésznek megint csak köze nincs a divatbuzisághoz.
Leszbicsókkal pasizik nem divatbuzi!
Szórakozóhelyeken elterjedt jelenség, hogy a lányok egymással művelnek intim dolgokat, hogy ezzel hozzák lázba az úriembereket. Egy másik – a gondoltnál sokkal ritkább – jelenség, hogy egyes pasik úgy próbálnak meg becsajozni, hogy melegnek hazudják magukat.
Mivel mindkét esetben a heteró szex a cél, így egyik sem tartozik bele a divatbuziság kategóriájába. Én is csókolóztam már lánnyal (ifjú voltam és bohó) csak a hatás kedvéért. Nem vagyok rá büszke, de ettől még ugye én sem lettem „divatheteró”. A többiek viszont remekül szórakoztak rajta.
Akkor mégis, kik ők?
A divatbuzi definíciója a következő: olyan személy, aki pusztán trendiségből éli mindennapjait homoszexuálisként, vállalva annak minden pozitív és negatív velejáróját. Tehát nem egy félperces csók, vagy egy csőgatya erejéig, hanem életvitelszerűen. Még egyszer leszögezném, hogy csak az buzi, aki vele azonos neművel szexel! Aki ezzel is, azzal is, azt a Buzológiai Szövetség piros lappal kiállítja és átzavarja a biszexekhez.
Lássuk hát, mire jutottam a kutatásaimmal! Lelkem rajta, én mindent megpróbáltam, de összesen kettő (2!) olyan embert találtam, akik állításuk szerint találkoztak már divatbuzikkal.
„Lányban ismerek ilyet, aki úgy döntött, hogy mostantól fiúkkal nem, fiúba nem. Megélhetési meleget is ismerek, aki egyébként szerintem esetleg bi (bár talán még az se) viszont idős gazdag férfiakkal szórakozik jó pénzért. Ez utóbbi a kérdés szempontjából nem ér, mert nem divatból teszi. A lány viszont igen. Tegyük hozzá, hogy komoly kétségeim vannak, hogy a lány bármit is élvez ebből. Egyszerűen csak azt gondolja, hogy ő most „különleges, több, más", stb. És „menő". A lány egyébként szerintem pszichiátriai esettanulmány, de ezt csak halkan teszem hozzá. Amikor a csivava volt divat, akkor 3 olyan kutyája volt, amikor a máltai selyempincsi, akkor 2 olyan... Most épp leszbikus.”
„Ez inkább csajokra jellemző. Utálom az ilyeneket, mert miattuk hiszik, hogy beszállhatnak férfiak is az együttléteinkbe. 7 lányról tudok és 1 fiúról. A fiú szerintem csak kíváncsi vagy bi. Nem tudom eldönteni, de azt tudom, hogy csajokkal fekszik le, de ezt nem reklámozza.
Lányoknál meg a csalódottság vezeti őket ide, bár nem értem miért. A diszkós izgatós dolog, meg a feltűnési viszketegség a valósabb irány szerintem. Nem közeli ismerőseim, mert ostobák, felszínesek. Én nem keresem a társaságukat, szóval biztosat nem tudok.”
Mint látszik, ezeknél a delikvenseknél is rezeg a léc, de fogjuk rá. A hipotézist (kettes alával) bizonyítottnak vehetjük.
Divatbuzik tehát léteznek. Találkozni jó eséllyel soha életedben nem fogsz eggyel sem, persze attól még utálhatod őket, ha jólesik. Eltökélt antropológusoknak remek kutatási területet jelenthetnek, megfigyeléseikről én is szívesen olvasgatnék.
Ami engem illet, részemről a kérdést lezártnak tekintem.
Juhász Gábor – író
Képek forrásai: Google (1., 3., 4.), Shutterstock (2.)