ATTITŰD

LMBTQIA, LMBT+, VAGY CSAK SZIMPLÁN BUZIK?

2024. július 05. - Attitűd

buzik_1.jpg

Mostani cikkünkben egy olyan kérdést fogunk körbejárni, ami kívülállóként teljesen értelmetlennek és lényegtelennek tűnhet. Merthogy valóban az is. Ennek ellenére a melegjogi mozgalomban óriási vitákat generál, hogy a szervezetek hogyan nevezzék magukat egymás között, illetve a nyilvánosság előtt.

Mivel az egész számomra sem több, mint vihar a szivárványszínű biliben, ezért nem is kívántam vele érdemben foglalkozni. A korábbi cikkünk alatti kommentszekcióban viszont komoly értetlenkedést váltott ki, amiért következetesen az LMBT+ mozaikszót használtam. Egyeseknek az sem volt világos, hogy miért LMBT, amikor „régebben LGBT volt”.

Ezek után úgy éreztem, mégiscsak érdemes lenne tisztázni a dolgokat. Szóval, vágjunk is bele! Nagyon tanulságos lesz.

LMBT

Kezdjük az alapoknál. Az LMBT egy mozaikszó, ami egyszerre hivatkozik a leszbikusokra, melegekre, biszexuálisokra és transzneműekre. Angol nyelvterületen ez LGBT (lesbians, gays, bisexuals and transsexuals). Ez egy nagyon praktikus kis szó, amit a homoszexuális szervezetek azért alkottak meg, mert sokkal szalonképesebb, mint a „mocskos buzik”. A sajtóban és a közbeszédben az LMBT elnevezést sokkal egyszerűbb használni, ha átfogóan akarunk beszélni a szexuális kisebbségekről (meg a transzneműekről), anélkül, hogy egyesével felsorolnánk őket. De igazából már itt az elején problémákba ütközünk.

buzik_2.jpg

Az, hogy a melegek és leszbikusok összefognak, hogy kiálljanak magukért, teljesen érthető, hiszen ugyanolyan jogi diszkrimináció éri őket. Amennyiben ők sikereket érnek el, azok hatással lesznek a biszexuálisokra is. Így tulajdonképpen értük is küzdenek. A biszexuálisok, bár sokkal többen vannak, mint a homoszexuálisok, mégis igen kevesen képviseltetik magukat a melegjogi mozgalomban. Elvégre, ha nem azonos neművel szeretnének házasodni, akkor semmilyen jogi hátrány nem éri őket. Szóval a “B” betű leginkább csak szimbolikusan van jelen, külön a biszexuálisok érdekeiért nem szoktak megmozdulásokat szervezni.

Aztán ott vannak a transzneműek. A „T” a kakukktojás az LMBT-ben, hiszen a transszexuálisok nem szexuális kisebbség. Persze, egy transznemű személy is lehet hetero, homo illetve biszexuális, de nekik alapvetően más problémákkal kell szembenézniük. Számukra a nemváltással kapcsolatos jogi korlátozások okoznak nehézségeket.

A transzok jóval kevesebben vannak, mint a homoszexuálisok. Praktikus okokból részei a mozgalomnak, mégis gyakran kritizálják azt, mivel úgy érzik, az ő problémáikat másodrendűként kezelik. És ez valóban így van. Az LMBT rendezvényekre általánosan jellemző, hogy a transz téma alig kap szerepet. Persze más kérdés, hogy ha nem lennének ilyen rendezvények, akkor még ennyire sem lennének jelen a közbeszédben.

LMBT+ vagy LMBTQ

Mint láthattuk, az LMBT mozgalom sokkal inkább LMbt, de ezzel még közel sincs vége a dolognak. Pár évvel ezelőtt én is részese voltam annak a vitának, amikor a hazai melegszervezetek képviselői a „Q” betű sorsáról próbáltak dönteni. Itt kezd igazán kacifántossá válni a dolog, de törekszem az érthetőségre.

Na de kik azok a queerek? Először is, azt kell tudni, hogy a queer szót, ami „furcsát” jelent, angol nyelvterületen tekinthetjük a „buzi” megfelelőjének. A nyugati mozgalmak rengeteg munkát fektetek abba, hogy megszabadítsák a szót pejoratív jelentésétől. Ezt úgy csinálták, hogy beemelték a közbeszédbe, folyamatosan használták saját magukra, és hosszú évek alatt elkoptatták az élét. Ezzel párhuzamosan alakult ki a „queer identitás”. Ez annyit tesz, mintha valaki kijelentené, hogy ő márpedig nem meleg, meg biszex, meg hetero, meg transzszex, hanem egyszerűen „buzi”, akinek pedig ez nem tetszik, az bekaphatja.

buzik_3.jpg

A queerek elutasítják a bekategorizálást. Meggyőződésük, hogy az egész LMBT felosztás felesleges, mivel maga a Queer magába foglalja az egészet. A melegmozgalomban egyre nagyobb teret hódított magának ez az új közösség, míg végül elérték, hogy a Q betű is helyet kapjon a betűszóban. Mert bár elítélik a bekategorizálást, és elavultnak tartják az LMBT betűket, mégis kirekesztőnek tartják, hogy ők nem részesei a hivatalos kommunikációnak.

Szóval, mikor pár évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent a queer jelenség, a hazai civil szervezeteknek el kellett dönteniük, mit kezdjenek vele. Két tábor jött létre. Az egyik azt javasolta, kövessük a nemzetközi trendeket, és emeljük be a Q betűt. Igaz, hogy Magyarországon a legelvetemültebb genderszakos értelmiségieken kívül senki nem mondja magát queernek, velük szemben mégis kirekesztő, ha lehagyjuk őket.

A másik tábor – akik közé én is tartoztam –, azt javasolta, hogy tegyünk az LMBT után egy „+” jelet. A queereken kívül ugyanis még rengeteg egyéb kisebbség él a szivárvány égisze alatt, akik szintén joggal követelhetnének maguknak helyet a mozaikszóban. Ha most bevesszük a Q-t, akkor sorra fognak érkezni a további igények is, aminek az lesz a vége, hogy a betűszó elveszti célját, hogy egyszerűen és tömören foglalja magába a szexuális és nemi identitású kisebbségeket. A + jellel viszont kifejeznénk szolidaritásunkat mindenféle identitás felé. Ezzel végre a vitát is lezárhatnánk, és foglalkozhatnánk olyan dolgokkal, amiknek esetleg értelmük is van.

Végül aztán győzött a queerlobbi, így a hivatalos kommunikációs csatornák áttértek az LMBTQ használatára. Az elmúlt pár évben aztán még két további betűvel gazdagodtunk.

buzik_4.jpg

LMBTQIA

Az „I” az interszexuálisokat, az „A” pedig az aszexuálisokat hivatott képviselni. Távol álljon tőlem, hogy bármelyik kisebbség ügyét semmibe vegyem, elvégre mindannyiunknak a saját problémánk a legnagyobb. És ez így is van rendjén. A magam részéről ezt a betűzgetős dolgot már elengedtem. Azért néha meglehetősen komikus látni a melegszervezetek kommunikációját, ahogy próbálnak rendkívül PC módon haladni a korral, de néha már ők sem tudják követni, hol tartanak.

Igen, melegszervezeteket írok, mivel a hazai melegmozgalom 80%-át továbbra is homoszexuális férfiak teszik ki, 20%-át a leszbikusok, a transzok külön vizeken eveznek, mindenki más pedig csak reklamál a partvonalról.

Az LMBTQIASTB. csapdájában

Azt hiszem, az LMBT betűszóban (és variációiban) az a legrosszabb, amikor használják. Mégpedig azért, mert többségében hibásan teszik. Nekem konkrétan a szőr feláll a hátamon, amikor azt látom leírva, hogy „homoszexuálisok és LMBTQ emberek”. Vagy hogy „LMBTQIA filmhét” ami négy meleg, meg egy transz film vetítéséből áll. Ha már annyira ragaszkodunk hozzá, legalább tanuljuk meg használni. De mikor használhatjuk jogosan az LMBTQIA-t? Hát, baromi ritkán.

buzik_5.jpg

Oké, én elhiszem, hogy egy szervezet rendkívül nyitott, toleráns és elfogadó, és ezt szeretné is elmondani magáról, de ha melegekből áll, melegeknek csinál programot, élő interszexuálist pedig még csak Youtube-on látott, akkor az buziszervezet lesz, akárhány betűt is aggat a nyakába. Ha teszem azt, van egy konferencia, ahová elhívják az összes betű egy-egy képviselőjét, akik egyenlő arányban vesznek részt az eseményen, akkor szuper! Mehet az összes betű! Vagy ha azt akarjuk jelezni, hogy ide aztán tényleg mindenféle identitású embert szeretettel várunk, akkor szintén. De ha az esemény egy férfisztriptíz egy melegbárban, akkor ne erőltessük a dolgot.

Összegezve tehát: mindenki úgy használja az LMBT mozaikszót, ahogy neki jólesik, szíve joga. Mivel fogalmam sincs, hogy a jövőben még mennyiben fog módosulni a dolog, én maradok az LMBT+ változatnál, és részemről ezzel lezártam a dolgot. Itt, a Melegedőn továbbra is szívesen foglalkozunk a kevésbé mainstream identitásokkal is, és persze várjuk a hozzászólásaitokat, ha valamiről mindenképp olvasni szeretnétek.

Juhász Gábor – író

Képek forrása: freepik.com

A bejegyzés trackback címe:

https://attitudonline.blog.hu/api/trackback/id/tr2218422063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása