Mindannyian álmodoztunk már szuperképességekről. Repülés, láthatatlanság, ugrálás az időben és a térben, stb. Emlékszem, kamaszként, mindennél jobban vágytam egyetlen szuperképességre. Arra, hogy a tömegből észre tudjam venni a hozzám hasonló melegeket. Ezen kívül semmi más nem érdekelt. Mindig úgy képzeltem, hogy végignézek az embereken, és aki buzi, annak a feje felett lebeg majd egy kis szivárványzászló, vagy mit tudom én. Mennyivel egyszerűbb lett volna…

Amikor életemben először kettesben maradtam az internettel, első dolgom – a pornó után – az volt, hogy megnézzem, hogyan tudják felismerni egymást a melegek. Volt ott minden, a gyűrűviseléstől a farzsebből kilógó kendőn át a fülbevalóig. Persze, mindezek inkább érdekességek voltak, mintsem használható információk.

Szóval, ennyi év távlatából, most pótolnám ezt a hiányosságot. Nézzük hát meg, hogyan is ismerjük fel egymást, mi melegek!

Képzeld el azt, hogy heteró férfiként – nehezített pálya – úgy kell ismerkedned, hogy senkiről nem tudod megmondani, hogy nő-e vagy férfi. Képzeld, hogy maszkban vannak, meg bő ruhában, a lényeg, hogy semmi másra nem hagyatkozhatsz, mint a tökéletesre fejlesztett megfigyelési képességeidre. De csak óvatosan! Ha mellé nyúlsz, és kiderül, hogy az illető, akit kinéztél magadnak, mégsem csaj, akkor minimum eltörik az orrodat. Ha mégis sikerül, és bebizonyosodik, hogy a kiszemelted tényleg nő, még akkor sem biztos, hogy be is jöttök egymásnak. Amire elég nagy az esély. Szóval kezdheted elölről.

Most pedig képzeld el, hogy ez nem csak egy szimpla gondolatkísérlet, hanem hogy így kell leélned a teljes életed. A folyamatos szégyenérzetet és a társadalmi megbélyegzést ne is tegyük hozzá. A lényeg, hogyha ezt el tudod képzelni, akkor már van valami egészen halovány elképzelésed arról, hogyan is néz ki egy átlag meleg élete.

Itt az ideje, hogy lerántsam a leplet az úgynevezett „melegradarról” (gaydar). Nem, egyik buzi fejébe sincs beépítve ilyen ketyere, amivel első ránézésre különbséget tud tenni melegek és heterók között.

A jelenség nem más, mint megfigyelőképesség, amit bárki elsajátíthat, de a melegek számára ez gyakorlatilag létkérdés. A dolog egyáltalán nem egyszerű. Nincsenek ugyanis olyan meghatározott jellemzők, amelyek minden melegre igazak lennének.

Persze, mindannyian ismerjük a trendi, vékony, magas hangú fodrászfiút, aki úgy gesztikulál a kezével, mintha el lenne törve a csuklója. Gratulálok, ha róla meg tudod mondani, hogy buzi, akkor a melegek 5%-át már garantáltan kiszúrod. Ha láttál már a tévében kevésbé sztereotíp homoszexuálisokat, akkor már akár 15%-ot is be tudsz azonosítani. Amennyiben vannak meleg barátaid, akkor ez az érték felmehet akár 25-30%-ra is.

Az igazság azonban az, hogy a melegek közel feléről még a többi meleg sem tudná egyértelműen megmondani, hogy egy csapatban játszanak. Vegyük eleve azt, hogy 0-tól 99 éves korig, a világ bármely szegletében, bármely társadalmi státuszban élhetnek melegek. Sokuk pedig egyáltalán nem vesz fel „tipikusan buzis” viselkedésjegyeket.

Felmerül a kérdés, egyáltalán minek viselkedik bárki is „buzisan”? Ez visszavezet minket a cikk elején leírt gondolatkísérlethez. A válasz borzasztó egyszerű: mert a tű szeretné, ha megtalálnák a szénakazalban, ezért ha kell, tudatosan rájátszik a dolgokra. Míg maga a homoszexualitás velünk született tulajdonság, addig a homoszexuálisnak mondott viselkedésjegyek egyértelműen tanult fogások, melyeknek célja, hogy ezek az emberek egymásra találhassanak.

Na de mi volt az internet előtti időkben?

A világ kezdete óta a melegek számára legkedvezőbb ismerkedési közeg az, ahol a férfiak intim közelségben tudnak együtt lenni. Ezek a fürdők, a nyilvános illemhelyek, vagy a sportlétesítmények öltözői. Ez az ókortól napjainkig semmit nem változott.

Vegyünk egy esetet. Bemész egy fürdőbe. Ha ismerkedni nincs is merszed, már akkor is gyönyörködhetsz a többi férfi testében (pornó). Amennyiben elég bátor vagy, adhatsz finom jelzéseket (testtartás, mozdulat, pillantás) amiket a heteroszexuálisok észre sem vesznek (hiszen bennük fel sem merül a szexualitás gondolata férfi közegben), ellenben aki vevő az efféle élvezetekre, az bekaphatja a horgot. Onnantól pedig már a két félen múlik, hogy mit hoznak ki a dologból.

Ezeken a helyeken egész kis jelrendszerek alakulhatnak ki, amelyeket már csak a beavatottak ismerhetnek. Később ezek a jelzések átlépik a fürdők határait, és bárhol használhatóak lesznek. Persze, hiába vagy meleg, ha nem ismered a jelet, akkor ugyanúgy nem fogja elérni az ingerküszöbödet, mintha heteró lennél.

Most biztosan sokan azt várjátok, hogy beavatlak benneteket a homokos jelnyelv világába, de van egy rossz hírem: egyetlen ilyet sem ismerek. Az én generációmnak ugyanis már nem volt szüksége ezekre, és ma már mások sem használják őket.

De nem szeretném, hogy szomorúak legyetek, ezért mondok egy meglehetősen közismert példát, ami a budapesti meleg közösségben volt elterjedt. Ez az úgynevezett Zsuzsi kutya.

„Szia, ne haragudj, elveszett a Zsuzsi kutya. Nem láttad véletlenül? Segítesz megkeresni?”

Teljesen ártalmatlan. Ha nem ismered a jelet, akkor csak mosolyogsz szépen, és megmondod, hogy bocsi, nem. Ha heteró vagy, de mégis hallottál már arról, hogy ez ilyen buzis dolog, akkor sem állsz neki hőbörögni. Ellenben ha célközönség vagy, és tudod, hogy Zsuzsi kutya valójában azt jelenti „Szia, bejössz, van kedved ismerkedni?” akkor nyert ügyed van.

Ez a szöveg azonban ma már csak nosztalgiázásra jó, ugyanis már maguk a melegek sem használják.

Rendben, de akkor hogyan ismerik fel egymást a melegek?

Nos, többnyire nehezen. Mint már mondtam, felismerni csak azt lehet, aki hagyja magát. Az utcán vagy a tömegközlekedésen ugyanúgy lehet szemezni, és jelzéseket tenni, de erre tényleg csak nagyon kevesen vetemednek. A melegek 99%-a célzottan, interneten keresztül, vagy meleg helyeken ismerkedik egymással. Persze előfordul, hogy iskolában, munkahelyen, vagy más közösségben, ahol az embernek heteken keresztül lehetősége van megfigyelni a többieket, egy idő után beazonosítható, hogy ki „szintén zenész”. De az esetek többségében ez sem megy első ránézésre.

Én egyébként mostanság remek szórakozást találtam magamnak. Kiszúrok egy helyes pasit a metrón, és elkezdem figyelni, hogy kik azok, akik őt nézik. És bizony mosolygok a bajszom alatt, amikor a hölgykoszorún túl elkapok pár lopott pillantást iskolás fiúktól, jól szituált üzletemberektől, családapáktól, jegyellenőröktől, és így tovább.

Szóval, ez az általam eddig talált legjobb módszer. A trükk csak annyi, hogy mindig legyen kéznél egy helyes pasi. :)

Juhász Gábor – író

Képek forrása: Google, Módosítás: © attitudonline.blog.hu, 2024