Biztosan mindenkivel előfordult már, legalább egyszer, hogy egy illetőről nem tudta első ránézésre megállapítani, férfi-e vagy nő. Ehhez nem kell feltétlenül melegbárok transzvesztita előadásait látogatnunk, hiszen a hétköznapok során is belefuthatunk androgün személyekbe.

Az ember számára ezek az élmények zavaróak tudnak lenni, hiszen hozzá vagyunk szokva, hogy a minket körülvevő világot a fejükben lévő, apró dobozokba rendezzük. A társadalmi nemeknek szigorúan két dobozt tartunk fent: egy kéket és egy rózsaszínt. Ezek után pláne megrázó lehet, ha egy orvosi vizsgálatnál kiderül, mi magunk sem tartozunk bele egyértelműen egyikbe sem.

Az interszexuális szó hallatán a legtöbben valami újfajta szexuális variációt vizionálnak, és már tennék is hozzá, hogy „mindegy, csak a négy fal között csinálják”, pedig az interszexualitás nem erről szól. Ha azt mondom, hermafrodita, akkor már ismerősebben csenghet a dolog.

Nagyon leegyszerűsítve: interszexuálisnak azokat nevezzük, akiknek egyszerre van fütyijük és puncijuk. Persze, ez valójában sokkal bonyolultabb, máris megbeszéljük, hogy miért.

Hermaphroditosz

Interszexuálisok mindig is léteztek. Az ókori görögök mitológiájában Hermaphroditosz volt az, aki egyszerre rendelkezett női és férfi külső nemi jegyekkel, így őutána hermafroditáknak hívták azokat, akikre szintén ez volt jellemző. A hermafrodita (hímnős, kétnemű) szó nagyon sokáig használatban maradt, mígnem az utóbbi időben – az emberek kapcsán – áttértek az interszexuális szó használatára, ami pontosabban leírja ezt az állapotot. Egy élőlényre ugyanis csak akkor használjuk a hímnős kifejezést, ha mind a női, mind a férfi ivarszerveit képes használni – mint például a csigák –, de az emlősöknél, így az embereknél is, ez biológiailag nem lehetséges.

Az interszexuálisok nagyon sokfélék lehetnek. Vannak, akiket már a születésükkor sem lehet fiú-lány kategóriákba besorolni a nemi szervük alapján. Másoknál serdülőkorban, a hormonok beindulása után derül fény a dologra, egyeseknél pedig csak kromoszómavizsgálat során mutatható ki az eltérés.

Hogyan lesz valaki interszexuális?

Interszexuálisnak születni kell. Ugye biológiaórán mindannyian megtanultuk, hogy kezdetben minden magzat nőnemű. Aztán, ahogy fejlődnek, az Y kromoszómával rendelkezőknél elkezdődik a nemi szervek átalakulása: a méhből prosztata lesz, a csiklóból pénisz, a nagy szeméremajkakból herezacskó, a petefészkekből pedig herék. Ez a legtöbb esetben zökkenőmentesen zajlik. Egyes esetekben viszont valami félremegy.

Van, hogy a magzatnak XX kromoszómakészlete van (tehát lány), de valahogy mégis bekerül egy darabka Y kromoszóma, ami miatt a belső nemi szervek férfiakra jellemző fejlődési irányba indulnak el. Tehát, például lesz hüvelye, de méhe nem, illetve petefészkek helyett herék fejlődnek ki a hasüregében. Vagy minden rendben kifejlődik, a szervezete mégis férfihormonokat kezd termelni, ezért kamaszkorában túlfejlődik a csiklója, a szeméremajkai pedig herezacskó formát kezdenek felvenni.

Rendelkezhet valaki XY kromoszómákkal (fiú), ha viszont a fejlődés valamelyik szakaszban megakad, akkor előfordul, hogy a pénisze csökevényes lesz, vagy a heréi sosem kezdenek el tesztoszteront termelni. Ennek következtében, hiába van férfi nemi szerve, serdülőkorban megnő a melle, és a teste elkezd női külső jegyeket mutatni. Ebből is látható, teljes mértékben egyéntől függ, hogy ez a fajta „kétneműség” miben és mennyire nyilvánul meg. Aki szeretne jobban belemerülni a genetikai és fejlődési részletekbe, az ide kattintva tovább művelődhet.

Betegség-e az interszexualitás?

Ahogy a transszexualitás esetében, úgy ebben a kérdésben is megosztott az orvosi szakma. Mivel társadalmi taburól van szó, ezért nagyon nehezen indul diskurzus a témában. Az agyonhallgatásnak köszönhetően viszont rengeteg a téves információ és az előítélet, még szakmai körökben is.

„Nő vagyok. Interszex állapottal élek. Nem vagyok hermafrodita és nem vagyok beteg. Voltak heréim, de azok nem termeltek spermiumokat. Férfi hormonokat igen, ezekre viszont érzéketlen vagyok. Nincsenek petefészkeim, nincs méhem, és szerencsére nincsenek pattanásaim sem. Nincs testszagom és nem szőrös a hónaljam, a lábam és a szeméremdombom sem.”

Miriam van der Have, interszexuális aktivista

Ezt Miriam van der Have mondta, 2015-ben, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában megtartott műhelybeszélgetésen. Miriam volt az első ember hazájában, Hollandiában, aki nyilvánosan felvállalta az állapotát. Az ő bátor kiállása rengeteg más interszex embernek segített, sokan emiatt osztották meg saját történetüket és támogatói csoportokat is indítottak. Miriam célja, hogy az emberek megértsék, „nem mindenki tipikus Ken vagy tipikus Barbie.”

Mi a különbség az interszexuálisok és a transzszexuálisok közt?

Az interszexuálisokkal ellentétben a transzszexuálisok testileg jól behatárolhatóan nők, vagy férfiak, lélekben viszont képtelenek azonosulni saját nemükkel. A nemi átalakító (helyreállító) műtétek mindkét csoport számára lehetségesek. Szerencsés esetben, az interszexuális személy ugyanolyan neműnek érzi magát, mint amihez biológiai szempontból is közelebb áll (férfiként pénisze, nőként vaginája és mellei vannak), így számukra az is elegendő, ha nemi azonosságuknak megfelelő hormonkészítményeket kapnak, és így teljes életet élhetnek. A hasüregben található heréket minden esetben el szokták távolítani, mivel azoknál fokozottan fennáll a hererák kialakulásának kockázata.

A transzszexuálisok számára – egyelőre – nem lehetséges a gyermeknemzés, mivel a mesterségesen létrehozott ivarszerveik erre alkalmatlanok. Az interszexuálisok nagy része szintén terméketlen, bizonyos esetekben viszont a szervezetük képes petesejtet vagy hímivarsejtet előállítani, így béranya segítségével lehet saját gyermekük. De volt már példa arra is, hogy természetes úton sikerült gyermeket nemzeniük.

Miért kell foglalkoznunk az interszexuálisokkal?

Az interszexuálisok kevesen vannak, a társadalom 1,5%-át teszik ki, ami azt jelenti, nagyjából annyian lehetnek, mint a vörös hajúak. Életük során meglehetősen sok nehézséggel kell szembenézniük (egészségügy, beilleszkedés, párválasztás, stb.) melyek mind ugyanahhoz az alapproblémához vezethetőek vissza: a társadalom elvárja tőlük, hogy férfiak vagy nők legyenek.

Az interszexuálisok számára a születésüktől a kamaszkorukig tartó időszak a legnehezebb. Az őket érintő jogi kérdések emiatt – részben – gyermekjogi kérdések is. Ilyen például az, hogy a kérdéses helyzetben ne a szülők és az orvos válasszák meg, milyen nemű legyen a gyermekük, hanem várjanak, míg ő maga tudja eldönteni. Számos olyan esetről tudunk, amikor a fiatal nem érezte magáénak a szülei által ráerőltetett nemét, és míg eljutott a korrekciós műtétig, rengeteg traumán kellett keresztül mennie. Mások elől az orvos tanácsára eltitkolták az állapotukat. Ez történt a fentebb már idézett Miriammal is, akit a szülei rendszeresen vittek orvoshoz, de mivel sosem mondták el neki, mi ennek az oka, végig azt hitte, hogy valamilyen halálos betegségben szenved. Végül az új háziorvosa ismertette vele az állapotát, 17 éves korában. „Borzalmas csalódás volt, hogy mindenki hazudott a születésem óta.”

Akiknek kamasz korukban derül fény az állapotukra – például a menstruáció hiánya miatt – vagy még később, amikor meddőségük okát kutatják, rendszerint traumatizálja őket a kapott információ. A legtöbb orvos rábeszéli páciensét, hogy a problémák elkerülése érdekében, senkinek se beszéljen másságáról. Ennek következtében azt hiszik, egyedül vannak a világban, ők a társadalom számkivetettjei, akik sosem fedhetik fel „súlyos titkukat”.

Tilda Swintont androgün külseje miatt rendszeresen láthatjuk nemváltó (Orlando) vagy nemsemleges (Constantine, a démonvadász) szerepekben.

Nagy probléma az is, hogy a gyermek születése után, az anyakönyvi kivonatban egyértelműen meg kell határozni, hogy fiú-e vagy lány. Akkor is, ha ezt még szakemberek sem tudják eldönteni. Szerencsére ma már bizonyos országokban (Nagy-Britanniában, Lettországban, Hollandiában, Németországban és Máltán) lehetőség van egy harmadik opció bejelölésére is. Így elkerülhető, hogy a kívülállók olyan nemet erőltessenek a gyermekre, amivel az nem tud azonosulni, valamint megadja a lehetőséget, hogy később ő maga válasszon. Természetesen, csak ha választani akar. Az esetenként szükséges korrekciós műtéteket is csak ezt követően hajtják végre.

A felnőtt interszexuálisok nagy többsége férfiként vagy nőként definiálja magát, függetlenül attól, hogy milyen külső vagy belső nemi jegyekkel rendelkezik. Ebből adódóan az egyszerű szemlélők számára nem is tűnik fel a másságuk. És persze attól, hogy valaki androgün alkat, még egyáltalán nem biztos, hogy interszexuális. Valamint attól, hogy valaki testileg mindkét nem jegyeivel rendelkezik, még ugyanúgy lehet hetero-, homo-, vagy biszexuális.

Az interszexuálisok számára már az is hatalmas előrelépés lenne, ha a társadalom nem kezelné többé tabuként ezt a témát. A 2015-ben Budapesten szervezett konferenciára egyetlen olyan hazai résztvevőt sem sikerült találni, aki nyíltan felvállalta volta az állapotát. Az agyonhallgatás gátolja a párbeszédet, ami viszont elengedhetetlen a pozitív változáshoz. Bármelyikünk gyermeke lehet interszexuális – sőt, ez akár rólunk is kiderülhet utólag –, ezért közös érdekünk, hogy tegyünk a stigmatizálásuk ellen. Arról már nem is beszélve, hogy talán a társadalom nemi megosztottságát is érdemes lenne kicsit újragondolnunk.

Ha te is interszexuális vagy, esetleg van ilyen ismerősöd, illetve, ha szeretnél még többet megtudni a témával kapcsolatban, kérdéseiddel fordulj bátran a Háttér Társaság információs és lelkisegély szolgálatához. Örömmel állnak rendelkezésedre.

Juhász Gábor – író

Képek forrása: 1, 2, 4 – Google, 3 –– Twitter