A révület első hónapjaiban könnyen megfeledkezünk arról, hogy minden embert körülvesz egy burok – mint a szappanbuborék –, s ha azt átlépi valaki, akkor érzékennyé válunk, és megsértődünk.

Idővel a szerelmesek – nem mindig ugyanabban az időben – visszatérnek a valóságba, és intim szférájuk határait védelmezni kezdik. Ez a folyamat nem mindig kellemes.

Megfulladok!

A kijózanodás időszakában szokott kiderülni, hogy a pár egyik tagjának több magánéletre van szüksége, mint a másiknak.

A pszichológusok egyetértenek abban, hogy érvényes egy látszólag paradox törvényszerűség. Minél nagyobb teret ad a ragaszkodóbb fél a magánszférára vágyó társának, annál több szerelmet kap tőle.

Az egészséges párkapcsolat több szakaszon megy keresztül. Az elragadtatott szerelem időszakában a két ember szinte szimbiózisban él. A szerelmesek azt sem bánnák, ha sziámi ikrek volnának (főleg, ha a praktikus részeken lennének összenőve). De nem tanácsos meggátolni, ha az egyik lazítani szeretne a kapcson, és kicsit nyitottabbá tenné a kapcsolatot. A „tapadó" nőkről sokat írtak már. De léteznek „tapadó” férfiak is. Nagyobb nyitottság? Igen, de mindent mértékkel! Ostoba helyzet, ha a pár csak emlékekből él, és régi fényképeken látja egymást.

A párbeszéd művészete

Hogyan jelöljük ki magánszféránk határait, ha társunk tudni sem akar „külön" életről? Vegyük például a fürdőszobai szokásokat. Lázadjunk fel?

Ha előzőleg nem figyelmeztetjük kedvesünket (akár többször is), csak nyersen kiutasítjuk a fürdőszobából, akkor megsértődhet. Teljes joggal! A tapintatos ember azonban tiltakozás nélkül tiszteletben tartja azt a véleményünket, hogy nem jól viseljük a fürdőszobai „felügyeletet". Mindenkinek joga van egy kis intimitásra. Persze nem érvényes ez a szabály, ha egy férfi már reggel ötkor elfoglalja a fürdőszobát, és kilencig a saját birtokának tekinti. Vannak finomabb módszerek is. Jó magyarázat, ha az egyik fél azt mondja kedvesének, hogy neki szeretne szép lenni, ezért nem akarja, hogy az átalakulás „köztes" állapotában lássa őt.

Mi legyen a jelszavakkal?

Előfordulhat, hogy az egyik fél gyakorlati okokból tudni szeretné kedvese mobiljának PIN kódját vagy személyi számlájának kódját. Ebben az esetben elővigyázatosnak kell lenni. Ez a terület ugyanolyan kényes, mintha azt kérné, hogy olvashassa el magánleveleinket. Állítsuk le társunkat, ha ezzel a javaslattal áll elő. Elvben mi sem fogadhatjuk a kedvesünknek szóló telefonhívásokat – kivéve, ha erre kifejezetten ő maga kér meg bennünket. A pszichológusok szerint kedvesünk magánszférájába nincs jogunk behatolni, a kifogások teljesen jogosak. „Kedvesünk nem köteles elárulni Messengere jelszavát, a telefonja PIN kódját vagy bankszámla számát – mondja a pszichológus. Megsértődhetünk, ha elutasít bennünket, de számítsunk rá, hogy teljes joggal azt fogja hinni: féltékeny szamarak vagyunk!"

Sok kíváncsi ember mindenét odaadná, ha el tudná felejteni azokat a bizalmas információkat, amelyeket egy gyenge pillanatában kikönyörgött.

Itt nem hűtlenségről vagy árulásról van szó, hanem az elvről, hogy minden ember szabad, önálló személyiség.

A meghitt beszélgetés ideje

Hogyan oldjuk meg azt a helyzetet, amikor az egyik fél nyugalmat kíván, egyedül akar lenni, vagy olvasni, tévézni szeretne, a másiknak viszont beszélgetni, fecserészni van kedve? A bizalmas beszélgetésekre, hogy a kapcsolatból ne tűnjön el az intimitás, az összetartozás érzése, elég tíz-tizenöt perc naponta. Mikor szakítsunk időt erre? Jó ötletnek látszik, ha a párok csak vacsora közben beszélik meg a napi ügyeket, amikor nem szól a televízió. Vagy lefekvés előtt, egy csésze forró tea mellett.

A pszichológusok véleménye szerint nem kifogásolható, ha szinte rituálisan kijelöl a pár egy negyedórát a napi beszélgetésre. Vannak azonban olyan esetek is, amikor nem szabad ragaszkodni az időponthoz, és akkor figyelni kell a másikra, amikor az mondani kezdi gondját-baját. Faragatlanság azzal leállítani a másikat, hogy a beszélgetésre 20:05-től 20:15-ig van kijelölve az idő. Legrosszabb esetben annyit mondhatunk: Várj egy percet, még elintézem ezt a telefont (megfőzöm a kávét, elszaladok vécére), aztán már hallgatlak. Az időpont megállapítása jó gyakorlat, csak meg kell egyezni benne, és nem szabad mereven ragaszkodni hozzá.

Harc a magánterületért

Az együttélés folyamán sok „intim" problémával találkozunk. Ezek közé tartozik például, ha a társunk szanaszét hagyja a hálószobában a holmiját, vagy a szekrényben a mi ruháspolcainkra rakja a saját ruháit. Ha lehetséges, mindkét félnek legyen külön szekrénye. Ha társunk rendetlen, egy drasztikus, de jogos megoldást ajánlok: szanaszét hagyott holmiját válogatás nélkül dobáljuk legbizalmasabb magánterületére: az ágyára. Az már legyen az ő dolga, hogy a használt darabokat berakja a szennyestartóba.

Ami a pénzügyeket illeti: mind a két fél rendelkezzen bizonyos saját összeggel, azon kívül ne ellenőrizzék folyton, hogy a másik mire költi a pénzt. A megkeresett pénz egy részét tegyék a közös kasszába, egy részét a közös takarékba és a beruházásokra.

Mi a normális, és mi nem? Ennek eldöntésében a jó érzés segíthet. Mindenki elismeri, hogy jogos a felszólítás, hogy „ne kotorj a horgászfelszerelésemben", viszont az már túlzás, hogy „be ne tedd a lábad a szobámba".

Főleg ne higgyük azt a téveszmét, hogy az élettársaknak nem lehetnek titkaik egymás előtt! Ennek épp az ellenkezője igaz: érdekesebb és vonzóbb az az ember, akiről nem tudunk mindent. Tiltakozik a partnere, ha játék közben belenéz a kártyáiba? Ne csodálkozzon ezen, ne is sértődjön meg!

Zsolt

Képek forrása: freepik.com