Kiből, melyik nőből lesz az igazi szerető? Cikkünk szerzője nem mást állít, mint hogy vannak nők, akik szeretőnek születtek. Igaz ez?

Nekünk, nőknek legtöbbször már a szerető szó hallatán is egekbe szökik a vérnyomásunk. Gyalázatos cemendéknek tartjuk azokat a nőtársainkat, akik „tisztes” családapákra vadásznak. Valahogy szeretjük elfelejteni, hogy mindig kettőn áll a vásár. A férfiakban, amint csökken az érzelmi-érzéki kötődés, vagy ez-az hiányozni kezd a házasságukból (gyengédség, elismerés, megbecsülés, dicséret vagy szex), vagy csak egyszerűen „leült” az életük, s belekényelmesedtek az évekbe – feltámad az ősi vadászösztön. S akkor egyszerre válnak vadásszá és becserkészhető vaddá.

Első típus: a fiatal szerető

A fiatal korosztályból kikerülő szeretők nagy része általában előbb-utóbb ugyanolyan boldogtalan, mint az otthon gyanakodva őrlődő feleség. A férfiak ugyanis vágyaik feltámadásakor hajlamosak mindent megígérni a nőknek. És ha nem elég az ígéret, hogy „persze, kincsem, elválok, érted mindent megteszek”, akkor a legabszurdabb, őszintén szólva a hülyeségig menő dumákra képesek. A minap a nevetéstől fulladozva mesélte barátnőm, Kata, hogy miután többször is kikosarazta az egyik nős kollégát – a férfi új taktikát vetett be. Azzal próbálta beetetni, hogy meditáció közben sugallata támadt, amiből megtudta, köztük karmikus kötés van, ami csak akkor oldódik fel, ha Kata lefekszik vele. Hihetetlen és szánalmas!

Bizony, a pasik leleményessége végtelen, ha valakit meg akarnak szerezni maguknak. És ha ilyenkor a nő – függetlenül attól, hogy szerelmes-e, vagy csupán az önbizalma ingatag, és emiatt könnyű behálózni – belemegy a kapcsolatba, akkor túl sok jót nem remélhet. Társfüggők számára pedig a szeretői státusz maga a pokol. Persze, kezdetben minden rózsaszínű. A férfi romantikus, érzéki és egyszerre vad és figyelmes szerető. Akarhat ennél többet egy nő?! Igen, bizony akarhat. S ha akarunk – akkor beleesünk a 22-es csapdájába. Az ígérgetések, vádaskodások, civakodások egyre gyakrabban mérgezik meg a meghitt, romantikus pillanatokat. „Elválok, hisz tudod, hogy megígértem, csak most oviba megy a gyerek, beteg az anyós, nagy a kölcsön, elromlott a gázkazán” – és mindig van újabb „csak most éppen...”.

És kilépve a nő ajtaján, a pasi egyre gyakrabban érzi úgy, hogy kívül tágasabb. Innét már rövid az út odáig, amikor is egy idő után elkezdi törni a fejét, hogy is szabadulhatna meg „élete értelmétől”. A szerető azonban félig tudatos hiszékenységben – mert beismerni a kudarcot fájdalmas lenne, annál már az önáltatás is jobb – telesírja a párnáját, majd megnyugtatja magát, hogy ketyeg ugyan a biológiai órája, de még nincs minden veszve. És másnap ismét várja a fényes jövőt... De hiába, mert amint a pasi rájön, hogy a nő igényeket támaszt vele szemben ( birtokolni akarja, és miegyéb), mérleget von, és rájön, hogy nem ér ez a viszony annyit (többet hazudik és kockáztat, mint amennyit érdemes), és az esetek nagy részében lelép.

Statisztikák bizonyítják, hogy kevés az a férfi, aki a válás mellett dönt. A pasiknak a kettős kötés (a kettős élet) tökéletesen megfelel. Többnyire a feleségeknél telik be a pohár, és ők teszik ki a csapodár férj szűrét: a válások hetven százalékát ugyanis a nők adják be. A szerető pedig (maradék önbizalma romjain) ostorozza magát, hogyan lehetett ilyen naiv és hiszékeny liba, hogy éveken át hiába várt és reménykedett... És bizony időbe telik, míg ismét képes megbízni egy férfiban. Ezzel szemben az exe nem sokáig kesereg. Inkább beújít. Friss hús, friss szex, új hazugságok. A volt hamvas és ifjú szerető – már csak a múlt... Tanulság: Ezek a fiatal nők a saját kárukon és keserves csalódások árán tanulják meg, hogy nem szeretőnek születtek.

Mikor az érett nő kényszeresen társat keres

A forgatókönyv ilyenkor lapoz. Ez utóbbi gyakoribb felállás, hiszen a rengeteg válás – illetve a férfiak korai halálozása – miatt lassan már össznépi sport a „pasivadászat”. Ilyenkor a nő kényszeresen vadászik. Negyvenes-ötvenes pasikból hiány van a „piacon”. Mit tehetnek az „önhibájukon kívül” magukra maradt nők? A többségre jellemző, hogy csak akkor tudja igazán elfogadni önmagát, ha szolgálhat valakit. (Ez a típus telepszik rá – jobb híján – fojtogató szeretetével a már felnőtt gyerekeire.) Ezen nők egyetlen célt ismernek: ásó, kapa, nagyharang. Azért, persze, nem malmoznak tétlenül, míg rájuk nem talál a mesebeli herceg...

Élik az életüket, és ha úgy adódik, akkor átmenetileg belemennek olyan kapcsolatba is, ahol legalább a szex jó. Egy időre kielégített szerető lesz belőlük, de mégsem boldogok. Nekik ugyanis az egész kéne, az Egész Pasi (a Herceg). Hiányzik nekik az igazi társ, aki mindig mellettük van, aki igényli a törődésüket, akiért fáradhatnak, akire dolgozhatnak, akiért feláldozhatják magukat... Olyan férfira vágynak, aki éjszaka mellettük szuszog, álmukban átkarolja őket, és reggel mellettük ébred. Csak akkor boldogok, ha tartós és „hivatalos” kapcsolatban élhetnek, ahol érvényes a szeretni és szeretve lenni alapelv. Következtetés: Ezek a nők nem szeretőnek születtek.

A férfiakban, amint csökken az érzelmi-érzéki kötődés, vagy ez-az hiányozni kezd a házasságukból (gyengédség, elismerés, megbecsülés, dicséret vagy szex), vagy csak egyszerűen „leült” az életük, s belekényelmesedtek az évekbe – feltámad az ősi vadászösztön. S akkor egyszerre válnak vadásszá és becserkészhető vaddá.

Akik szerint jó szeretőnek lenni

A régi korokban a női lét praktikáit, a csábítás fortélyait még tanították a lányoknak. Magyarul is kapható Pietro Aretino könyve, A hetérák tudománya. Annak ellenére, hogy a mai kor embere számára a benne lévő tanácsok kissé elavultak, rendkívül szórakoztató. Persze, sem ettől, sem pedig más kézikönyvtől nem lesz valaki boldog szerető. Arra valahogy születni kell, mármint a szeretői státuszra... Az utóbbi időben azonban egyre több független, önfenntartó nő vállalja fel tudatosan az örökös harmadik szerepét egy szerelmi háromszögben. Nincs szükségük férjre ahhoz, hogy igazolják a létezésüket. Életüknek értelmet immár nem a férj ad, nélküle is szépek, van pénzük, és van karrierjük: sorsuk nem a férj sorsát másolja.

Közülük sokan kipróbálták a házasságot, és köszönik szépen: elegük volt belőle. „A házasság olyan szokás, amiből elsősorban a férfiaknak van hasznuk” – tartják. Míg a gyerekek kicsik, a nők számára természetes, hogy feladják a karrierjüket – évszázadokon át erre szocializálták őket. Ők tartják egybe a családot, de a puszta családi boldogság ma már nem minden nőt elégít ki. Sőt! A mai nő már nem „vagy-vagyban” gondolkodik (vagy a család, vagy a karrier), hanem is-is az új jelszó. S ez így helyes. A mai nő nem akarja bezárni magát a három K – Kirche, Kinder, Küche (templom, gyerek, konyha) bűvkörébe, mint nagyanyáik. Kellenek az új kihívások, új benyomások, másfajta sikerek. Kell az igazi élet!!! És az odafigyelés. Ami bizony a férfi gyenge pontja...

Hány nő várja esténként duzzogva, hogy végre megkérdi tőle élete párja: Gond van? Fáj valamid? De se kép, se hang. A teremtés koronáinak a kifinomult jelzésekre nincsenek szenzorjaik. Sok családban évek óta a gyerekeken kívül az egyetlen közös téma a családi költségvetés, esetleg a drága mamika legújabb nyavalyája... S innét már csak egy lépés a válás és a „boldog szeretőnek lenni” státusz. Nincs több zokni, nincs több gatya, de még horkolás sem a békés éjszakában...

Ildi, egy jól menő könyvelőiroda tulajdonosa huszonkét év után adta be a válást.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Peti rossz férj volt. Persze voltak kisebb stiklijei, gyanús ügyei, de semmi görög dráma. Csak egyre zsörtölődőbb lett, egyre garasoskodóbb. Nemegyszer megfordult a fejemben, hogy ha meccs közben a tévé elé állnék, vajon feltűnne-e neki, hogy meztelen vagyok... Vagy csak annyit mondana: anyuci, az apád nem volt üveges. Egy szó, mint száz: fuldokoltam már ebben a házasságban – és a végén még ő unt rám! Amióta egyedül élek, izgalmasabb az életem. A mostani pasimat az interneten ismertem meg. Nyílt lapokkal játszott. Nős férfi keres szeretőt. Semmi kötöttség, semmi elvárás. Ebben a kapcsolatban minden nap ajándék – és nincs kötelező penzum... Színház, mozi, vacsora, egy-egy kirándulás, szex és tartalmas, jó beszélgetések. Ezek emléke marad meg majd bennem, ha egyszer szakítunk. Mert egy titkos viszony nem egy életre szól. Ezt tudatosítani kell! Pont ezért tudunk őszintén, spontánul önmagunk lenni, mert nincs bennünk a mindenáron megfelelni vágyás. Soha többé nem mennék férjhez.

Született szeretők

Vannak nők, akik éveken át játszani tudják az örökös harmadik szerepét. Egyszerűen ilyen a habitusuk. Ezeknek a nőknek nagy része nem találja meg a helyét a világban feleségként. Egyenrangú félként lépnek a házasságba, ahol egy idő után aztán minden nehezükre esik... Zsuzsa, egy gyógyszergyártó cég termékértékesítő menedzsere sokáig élt szingliként. Sikeres, attraktív nőként soha nem volt magányos, mindig volt „házibarátja”. Számára a pasival töltött lopott órák igazi ünnepek voltak. Forró fürdő, smink, csipkecsoda, dögös kis rucik, utána a megérdemelt romantikázás az aktuális lovaggal...

Zsuzsa soha nem féltékenykedett, nyafogott, hogy „jaj, most a feleségével van!”, hanem szabad óráiban rohant nyelvtanfolyamra, aerobikra vagy éppen szoliba valamelyik barátnőjével. Még az ünnepek alatt sem süppedt mély depresszióba, inkább élvezte a semmittevést.

– Úgy érzem, mintha kioltották volna bennem a fényt. Azelőtt királynőnek éreztem magam, most házi néninek. A férjemet, míg szeretők voltunk, csak az érdekelte, milyen bugyi van rajtam: tanga vagy franciabugyi, vörös vagy fekete? Most meg?! Ha meglát, működésbe lép a pavlovi reflex, és az első kérdése ez: mi van enni? Mi vagyok én? Az anyja? Én ezt nem bírom. Rabszolgának érzem magam!

A folyamatos alkalmazkodás nem mindenkinek megy könnyen. Sok nő jár-kel közöttünk, akik lelkük mélyén mélységesen meg vannak bántódva attól, hogy „szolgáltatást” kényszerülnek nyújtani a férjüknek. Zsuzsa (és még sok hasonló nő) szeretőként boldogabbnak érezte magát. Hogy miért? Talán mert benne (és a többiekben is) extra adag önszeretet és önzés van, s épp ez teszi olyan sikeressé önálló nőként, de kudarcra ítéli a hagyományos értelemben vett feleség szerepében. Tanulság: Mindannyian másak vagyunk. És némi önismerettel elkerülhetjük a boldogtalanságot. Végső tanulság: Más férjét ellopni akkor sem dicső tett, ha született szeretők vagyunk is.

Nóra

Képek: © Ziqian Liu