A r’n’b-soul-funk zsánertrió utóbbi éveinek egyik kiemelkedő tehetsége a brit Jorja Smith, aki 2018-ban megjelent bemutatkozó albuma óta is idősödött öt évet, amit pedig most kínál, az a kapcsolatok, viszonyok londoni zsongása helyett a szülővárosában meglelt harmónia.

Ha a 2020-as Little Bastardsot nem számítjuk (remasterelt régi dalok), akkor hét év után jelentkezett új albummal a The Kills, és hét éve az Ash & Ice is már egy ötéves szünet után jelent meg.

Ali Sethi egy eredetileg pakisztáni bevándorló, egyszersmind queer, tehát többszörösen is kisebbséghez tartozik, aki zenéjében általában verseket zenésít meg egy régi arab irodalmi műfaj, a gazal szerkezetét alkalmazva.

Semmit nem hallgattak még meg bolygónk lakosai egy nap leforgása alatt annyiszor, mint az amerikai énekesnő új albumát.

A brit indie zenekar eggyel ezelőtti albumára hat évet kellett várni, majd a mostanira újabb hármat. Az elmúlt tíz évben így csupán három lemezt adtak ki, de úgy tűnik, megérte lassítani (legutóbb még nem így tűnt, de akkor a főbb embereik szóló és egyéb projektjeikkel is dolgoztak).

A Javelin nyitódala, a Goodbye Evergreen egy meglehetősen lágyan nyitó indie pop darab, egészen egy percig, aztán olyan monumentálissá és nyugtalanítóvá kerekedik, mintha épp becsapódott volna mellettünk a címben jelzett páncéltörő rakéta.

Ez elmúlt hat évben sorozatban szállította a pöpec latin szerzeményekkel teli albumokat Bad Bunny, a Puerto Ricó-i gyökerekkel bíró énekes, akinek a hangja olyan, mintha folyamatosan be lenne dugulva az orra.

A dél-afrikai származású, de Ausztráliában élő énekes tulajdonképpen pályafutása kezdetétől tudatosan felvállalta homoszexualitását, ami a kései Y-generációsoktól kezdődően egy fontos tulajdonsága a fiataloknak.