Hogy milyen lehetett a nő helyzete a nagyon régi időkben, nem nagyon tudjuk, hiszen nem csak a történelem régebbi korait, hanem a néhány évtizeddel ezelőtti események sok részletét is sűrű homály fedi. Viszont évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a paradicsomból – Ádám ártatlan, a közelben sem volt.

Kezdjük a történelemmel, a tudománnyal, amely befolyásolható. Csak bizonyos elméleteket és bizonyítékokat hoz a nyilvánosságra – másokat pedig eltitkol. Jó pár nyilatkozatban elhangzott már a mondat, sőt le is írták, hogy ezt vagy azt a tényt nem lehet figyelembe venni, mert akkor az egész történelmet át kellene írni.

Ez a helyzet a történelmi matriarchátusokkal, az anyaközpontú ősi kultúrákkal is. Mintha soha nem is léteztek volna. Azt már (vagy még) nem tudni, hogy az ősi, békés, magas szellemi szintű nőközpontú társadalmakat mi rombolta szét. De mint tudjuk, törvényszerű, hogy a fejlett, virágzó kultúrák egy idő után hanyatlásnak indulnak és összeomlanak, átadva helyüket egy másik kultúrának.

A nők évezredeken át éltek elképzelhetetlen elnyomásban és megaláztatásban, amit ugyan átvészeltek, ám mélyen, szinte genetikailag beléjük ivódott a másodrendűség érzése. Ez volt a túlélés ára, de a lelkükben a mai napig terheket cipelnek. Sok időnek el kellett telnie ahhoz, hogy meg tudjanak szabadulni ettől az elképzelhetetlen nehéz súlytól, amely még mindig megakadályozza őket abban, hogy teljes, a férfiakkal egyenrangú életet tudjanak élni. A régebbi patriarchális társadalmakban a nők csak alárendelt szerepet játszhattak. A férjnek például joga volt kicsinységekért megölni a feleségét. (A muzulmán kultúrákban sok helyen ma is meggyilkolják a házasságtörő asszonyt vagy a leányanyát. A férfi akár háremet is tarthat.)

Kétezer évvel ezelőtt éppen Jézus mondta ki, hogy a férj és a feleség egyazon jogokat és kötelességeket bírják. Az apostolok némelyike – később a katolikus egyház is – magyarázataiban elhomályosította a jézusi üzenetet. Sőt továbbmentek – vita tárgyává tették, hogy a nőnek van-e lelke! A katolikus egyház volt az is, amely paranoiás nőgyűlöletében kihirdette a boszorkányüldözést, amely a középkorban olyan méreteket öltött, hogy voltak települések, ahol csupán egy vagy két nő maradt életben. Vagy még annyi se. A kegyetlenségekről, melyekkel a nőket megkínozták és kivégezték, már nem is beszélve.

A sötét középkorban más „furcsaságok” is előfordulhattak. A papok „bűnös gyengédségnek” nevezték a szeretetet, amellyel a nők gyermekeik felé fordultak. Prédikációik bekerültek a köztudatba, és az anyák lassan kezdtek eltávolodni a gyermekeiktől. A 18. században undorítónak nevezték az asszonyt, aki gyermekét szoptatta. Az anyaság amúgy sem volt ínyére az akkori férjeknek. A nők tehát kezdték elutasítani az anyaszerepet. De kiderült, egyik sem felelt meg a hatalomnak: sem a gyermek iránti anyai szeretet, sem az anyaszerep iránti közömbösség. Mindenképpen hibát keresett a nőben, elsősorban azért, mert nem volt képes megérteni a nő másságát.

A gyermektől való távolodás láttán a férfitársadalom „tudósai” újabb stratégiába kezdtek. Tanácsadó könyveket írtak a nőknek arról, hogyan kell megfelelően viselkedniük. Hogyan kell engedelmeskedniük atyjuknak és férjüknek, és hogyan kell érezniük férjük és gyermekeik iránt. Az apa gondoskodik és dolgozik, az anya pedig gyerekeket nevel, és háztartást vezet.

A nők azonban – elnyomhatóságuk és megalázhatóságuk ellenére – lassan mégis öntudatra ébredtek, és tüntetésekkel hívták fel magukra a figyelmet. Mozgalmuk olyannyira láthatóvá vált, hogy nem lehetett nem venni róla tudomást.

Szüfrazsettek tüntetése a nők egyenjogúságáért 1915-ben az USA-ban

Nő a nőnek farkasa. A köztudattal ellentétben a nők nem csak az emancipáció óta dolgozhatnak. Dolgoztak ők már azelőtt is, csak éppen a bérük töredéke volt a férfiakénak, és sokkal kisebb társadalmi megbecsülést kaptak. Az emancipáció csak annyit változtatott a helyzeten, hogy láthatóvá vált: igenis dolgozik a nő is, gondolkodik a nő is.

Látva, hogy a nőt hiába próbálja a társadalom bűnössé vagy legalábbis láthatatlanná tenni, mindeféle elméletek kidolgozásával próbálkoztak. Ezek célja az volt, hogy minél több komplexus és gátlás maradjon a nőben, nehogy teljesen ki tudjon bontakozni.

Ki tudja, miért vált nőgyűlölővé a pszichológia atyjának nevezett Freud? Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy elméletével olyan tulajdonságokkal ruházta fel a nőt, és olyan terheket rakott rá, melyeket napjainkig viselnie „kell”. Szerinte a nő „sötét kontinens”, hisztérikus és főleg mazochista. Ráadásul fogyatékosnak érzi magát a férfi nemi szerve láttán – péniszirigysége van, és ez a frusztráló érzés végigkíséri egész életén át. A frusztráló érzés tehát szerinte a péniszirigységből ered – nem pedig abból, hogy a nőt egészen a születésétől kezdve eleve másodrendűként kezelték (kezelik). Azt pedig már nem is elemezzük, hogy Freud hűséges tanítványa, Heléne Deutsch miképpen „fejlesztette tovább” a „mester” elméletét. Heléne szerint az asszonyi természet a mozdulatlan és passzív petesejthez hasonlít! Azóta tanulmányok sorozata bizonyítja, hogy a női petesejt egyáltalán nem mozdulatlan, nem is passzív, sőt kifejezetten válogatós!

Még egy párhuzam: a 19. században Margaret Sander egészségügyi nővér látta, hogy szörnyű kínok közt véreznek el a munkásnegyedek asszonyai, akik különböző primitív módszerekkel próbálják elhajtani magzatukat. Azért harcolt, hogy ezek az asszonyok kórházba menjenek, ahol steril körülmények között végzik el rajtuk az abortuszt. Egyik felvilágosító előadásában épp a nők voltak azok, akik megdobálták.

Sőt 1885-ben írta Elisabeth Cady Stanton a Nők bibliája című könyvében: „Annyira visszás a nők természetében a vallásos elem, hogy hitükkel és munkájukkal ők az egyház és a papság legfőbb támogatói, pedig éppen ez az a hatalom, amely lehetetlenné teszi az emancipációt.”

Az utóbbi esetek csak annak szemléltetésére szolgálnak, hogy a nőket nemcsak a férfiak akarták „kordában tartani”, hanem a saját nőtársaik is támadták őket, ha ki akartak szabadulni a butaság és az alacsonyabbrendűség kalitkájából.

Erzsébet

Képek forrása: Google