Enyhén szólva sem a legszeretetreméltóbb hónap az évben az utolsó előtti, a Szent András hava. Ady írja Az eltévedt lovas című versében: „Kisértetes nálunk az Ősz / S fogyatkozott számú az ember: / S a domb-keritéses síkon / Köd-gubában jár a November.”

Még nem panaszkodhatunk, enyhe az idő, de reggelenként, ha mi nem is, de a fák köd-gubába burkolóznak, mintha fáznának, s így melengetnék vézna, helyenként már levél nélküli, kopasz ágaikat. De a nap még segít, itt-ott másodvirágzását éli az orgona, sőt, az ibolya kékeslila virága is fel-felbukkan a nyáron kövérre hízott levelei közül. A végtelen időt is hátrébb toltuk egy órával, betereltük természetes medrébe, hogy jobban illeszkedjék a késői ősz „fundamentumába”, bár szívemhez a nyári időszámítás áll közelebb, nem kedvelem ugyanis a korai sötétedést.

Karel Čapek neves cseh író egy egész könyvet szentelt az évszakoknak, a természetnek, amelybe szervesen illeszkedik ember és állat egyaránt. Mert akkor még talán másabb volt az élet… Vagy nem is annyira? Az őszről többek között ezt írja:

„Bizonyos, hogy talmi nagyságok szerencsecsillaga nem tud olyan szépen lehullani, mint a diófalevél. Ha a kormány megbukik, nem koppan olyan hangulatkeltően, mint a fáról lepottyanó érett gesztenye – bumm, és a felhasadt zöld tokból kikukkant a pirosló szem. A valuta sem esik olyan elégikusan, olyan magasztos fenséggel, mint az aranyszínű lomb. Aranyszín, narancsszín, barna, vörös. Szentelj meg engem, régi dolgok csodálatos izzása! Szemtől szemben a természettel, ne is tagadjuk, végtelenül konzervatív érzések támadnak az emberben. Legyen áldott a régi dolgok és örök érvényű szabályok maradandósága. Legyen áldott, ami az emberben nem korszakalkotó és úttörő, nem tegnapi és mai, hanem örök és megváltozhatatlan.”

Így látta, gondolta ezt az író 1922-ben. De térjünk vissza kis írásom témájához, a novemberhez, amit én (remélem nem haragszik meg érte) még akkor sem szeretek, ha két családtagom is novemberben született.

Neve a latin novem szóból származik, amelynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. Mint minden más hónap, „ő” is számos érdekességet rejteget, sok kiemelt nap, ünnep, világnap stb. kötődik hozzá, a névnapokról és jeles személyiségek születésnapjáról nem is beszélve. A népi kalendárium Szent András havának nevezi. A 18. századi nyelvújítók Gémberes nevet javasoltak ennek a hónapnak. Ha belegondolunk, nem ok nélkül, bár most még nem úgy néz ki, hogy rászolgálna erre a jelzőre. Mivel napról napra rövidülnek a nappalok, az ember úgy érzi, az őszutó szomorú. A novembert a mindenszentek után a halottak napja kissé lehangolja, hisz az embereket ilyenkor, elhunyt szeretteikre gondolva elszomorítja, hogy ők már nem lehetnek velük. A lélekbúvárok és lélekgyógyászok szerint a közösen eltöltött, kedves órákra, pillanatokra, felejthetetlen élményekre kell gondolni, s nem rágódni azon, ami megváltoztathatatlan. Csak hát ez nem is olyan egyszerű… Kosztolányi Dezső híres verse, a Halotti beszéd többek között az ember egyediségére és megismételhetetlenségére is rámutat:

„Okuljatok mindannyian e példán / Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él / s mint fán se nő egyforma-két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”

Kosztolányi Dezső költészetét átszövi a halál gondolata; hosszan tartó betegség után 1936. november 3-án hunyt el.

Talán kevesen tudják, hogy novemberben van pl. a Magyar tudomány napja, és a Magyar nyelv napja is, ugyanis 1844-ben ezen a napon nyilvánították államnyelvvé a magyar nyelvet. S ha már itt tartunk, talán érdemes megemlíteni, hogy a magyar nyelvnek múzeuma is van (nem mintha múzeumi „tárgy” lenne, mert szerencsére nagyon is élő, életképes). Magyarország egyetlen anyanyelvi múzeuma 2008. április 23-án nyílt meg Széphalmon (Sátoraljaújhely városrésze). A múzeum az anyanyelvi kultúrát közvetíti, bemutatva a magyar nyelv történeti útját, a nyelvtudomány eredményeit, a nyelvek és nyelvváltozatok egymásra hatását. Saját és más közgyűjtemények anyagaira alapozva állandó és időszakos kiállítások, kutatások, közművelődési lehetőségek helyszíne, olvasható a honlapjukon.

Mint minden más hónapra, a novemberre is sok érdekes évforduló, jeles nap esik, amely az élet számos területét érinti, de mindenképpen meg kell említeni, hogy november 11-én van Márton napja, amelyhez sok szokás kapcsolódik. Ez a Pannóniában született tours-i püspök emléknapja. Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. „A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.” A népszokások persze tájegységenként, sőt helységenként is meglehetős változatosságot mutatnak, azonban sok bennük a közös vonás is. Például a Márton-napi lakoma, (amely nem nélkülözheti a hízott libát, a „kövér libafertályt”, mert „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik”) vagy a Márton-napi időjóslás, amely érdekes előrejelzést adott az elkövetkező időszakra, napokra, hetekre. (Pl. „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”).

Akárhogy is szépítjük, a november előbb-utóbb morcos ábrázatát fordítja felénk, mint ahogy Csokonai írta:

„eljött már november didergő hónapja, / Hideg szele a fák ágait megcsapja. / Meghalva elhullnak a sárga levelek, / Játszadoznak vele a kegyetlen szelek.”

Novembertől tehát lesz elég hidegből, fagyból, hóból, szélből. A természet körforgása átbillent bennünket a megszokottság egy más dimenziójába. Azt mondják, a természet ősszel nyugovóra tér. Čapek szerint

„Ez nagyjából igaz is, de a természet éppen úgy tesz, mint az ember, amikor aludni készül: húzza-halogatja az időt, lassan, kényelmesen vetkőzik. (...) Végül eljutottam az ősznek köszönhető igazi, évről évre ismétlődő felfedezéshez, ami nem más, mint a magunk meghitt odújának felfedezése. Minden ősz megtérés az otthoni ágyhoz: soha az ember olyan örömest nem alszik, olyan boldogan nem nyújtózik a fekhelyén, mint amikor rövidülnek a nappalok. (...) Találjon a nyúl is meleg vackot, az őz száraz vermet, és a veréb az eresz alatt jó rejtekhelyet, ámen.”

Ma nem ismerős?

Forrás: ma7.sk