A karcsúság jelenlegi zsarnoksága alatt a nőknek tilos nagydarabbá és masszívvá válni, a lehető legkevesebb teret foglalhatják el. A női test körvonalai kitelnek, ahogyan a nő érettebbé válik, a teltebb keblek és a kerek csípő azonban gusztustalan lett. A szépségipar olyan testet ír elő, amely a korai serdülés vékonyka, formátlan, hústalan és szubsztancia nélküli képét sugározza. Ebben a világban a nő sohasem öregszik, a homlok töprengés közben sem barázdálódik. Az ideális nőies nő sohasem mutatja a jellem, a bölcsesség és a tapasztalat azon jeleit, amelyeket annyira csodálunk a férfiakban. Micsoda hazug világ ez? – kérdezhetjük.

Mert abban él a nő. A szépsége fogságában. Miután ükanyáink kiharcolták nekünk a munkához és az egyetemhez való jogot, és még a hímsovinisztában is megmozdul valami, mikor azt olvassa, hogy az Európai Unióban kevesebbet keresnek a nők – ismét fel kell venni a fegyvert. A harcnak nincs vége. Csak a puska visszafelé sült el, a fegyvert maguk ellen fordítottuk. A mai aktuális jelszó: hiába vagyunk okosak, ha nem vagyunk elég soványak. A mai nő képtelen elfogadni a saját testét.

Az olyan nő, aki még életében egyszer sem fogyókúrázott, ritka, mint a fehér holló. Három dolgot érdemes tudni a mai harmincas- negyvenes nőkről: legalább tízféle diétát és ugyanannyi csodaszert kipróbáltak már. Akkor sem enyhül sajgó hiányérzetük, ha a nagy Őt cseppet sem zavarják a méreteik. Mindennek dacára (általában) remekül néznek ki.

Az régóta nyílt titok, hogy a nők valójában nem a férfiaknak akarnak tetszeni – hanem egymásnak. A férfiaknak zömmel mindegy: általában meg sem értik, mire panaszkodunk, horribile dictu még az is előfordul, hogy tetszenek nekik a párnácskáink és a ráncaink. Szögezzük le: valami elromolhatott itt. Több mint kétszáz évnyi küzdelem és ki tudja, hány ezer év néma szenvedés után itt kötöttünk ki: nyomorúságosan be vagyunk zárva a saját testünkbe. Mintha semmit sem számítana mindaz, amit kivívtunk. Komolyan ezért küzdöttek annyit a nők?

Ha egyszer a probléma ilyen nagy, bizonyára mélyen gyökerezik a gondolkodásunkban. Számtalan esetben magunk sem értjük, mi baja van az alakjával, arcával, hajával annak, akinek – szerintünk – szemmel láthatóan nincs oka panaszra. Meg kell értenünk a szépség egyik alapvető működési elvét: mindig kettőn áll a vásár. A hátsó szobában hányódó régi festmény akkor sem műalkotás, ha műremek – létfeltétele az ellenpólus, a szemlélő. Bonyolítja a helyzetet, hogy a saját szépségünk esetében a tükörképünk jelenti a másik oldalt (vagyis a szemlélőt). A kép pedig, amit a tükörben látunk, nem objektív. Minden egyes tapasztalat befolyásolja és alakítja: mit hallottunk gyerekkorunkban a külsőnkről, milyen szerepbe tanultunk bele, mit várunk magunktól, mit hiszünk szépnek, és ennek mennyire felelünk meg.

Vagyis észvesztően sok időt töltünk azzal, hogy megpróbálunk azzá válni, akinek szerintünk a másik (a környezetünk) látni akar bennünket. A szépségipar és a reklámipar pedig azt sugallja, nem vagyunk elég jók – kivéve persze, ha megvásárolunk néhány termeket, majd ők megmondják, melyiket. Csak egy kicsit kéne lefogynom, és akkor sikeres leszek. Vonzó és népszerű személyiség. Olyan, aki biztonságban van. Olyan, akit szeretnek. A negatív testkép természetesen mindenre negatívan sugárzik ki. Rosszkedvűek leszünk, csökken a libidónk, lassul az anyagcserénk, ettől és a stressztől nyilván még többet eszünk.

A tökéletes méret létezik. De nem érdemes számjegyekben kifejezni. Az arányokon múlik – és még inkább az egyensúlyon. A milói Vénusznak például elég jól dokumentált a súlyfeleslege. Mona Lisáét is sejtjük. Nem csinálunk nekik propagandát. Nem szorulnak ők arra rá, elég jól teszik a dolgukat néhány száz éve. Azt viszont eláruljuk, hogy a Journal of Sex Research című amerikai folyóirat felmérése szerint a mágikus szorzó (0,72) mell-derék-csípő arányával rendelkező nőket sokkal kevesebb férfi kívánja meg, mint azokat, akik ennél valamivel gömbölyűbbek.

Az, hogy az ember elfogadja önmagát, nem a lustaság felé nyit zöld utat. Sőt! Az első lépés a tökéletes alak felé: ne sugározzunk eleve utálatot önmagunk felé. Mert jók vagyunk – saját testünkben a legjobbak.

Klára

Kép forrása: freepik.com