Már rég nem járnak iskolába, de még mindig átverik, megszólják, kibeszélik egymást, pletykálnak és intrikálnak, sutyorognak az utcasarkon a telefonban...
Miért csinálják? Mikor fognak felnőtt módra viselkedni? Soha? Soha.
A riválisunk nem is riválisunk, sok esetben szövetségesünk. Olyasféle, mint a hollywoodi gonoszok egyike, Joan Crawford, aki egyszer ezzel e megjegyzéssel fordult kolléganőjéhez, Ingrid Bergmanhoz: „Ingrid, te nagyon ügyes vagy. Gyönyörűek a ruháid. Olyanok, mintha mindegyiket magad varrtad volna.” Ismerős?
Egy másik riválisunk elment a barátnőjéhez, és győzködni kezdte, hogy mondjon fel a munkahelyén, hiszen szörnyű lyukban dolgozik, lehetetlen a helyzete, előrelépésre semmi esélye, sokkal jobban tenné, ha más állást keresne. Nagyszerű tanács volt. A barátnő, akinek a fejében már szintén megfordult, hogy otthagy csapot-papot, erre a tanácsra azonnal észhez tért. Megértette, hogy most semmiképp sem szabad felmondania! Ott kell maradnia, hiszen a „jelek szerint” jobb idők jönnek.
A rivális valóban jó szolgálatot tett. Ugyanilyen jó szolgálatot tett egy feleség (nevezzük Katinak) a barátnőjének Rékának, aki viszont titokban az ő férjének a barátnője volt. A férj otthoni környezetben szerette a szexet, ezért amikor a feleség kiszállásra ment, mindig a lakásukra vitte a barátnőjét. Rékának már kezdett idegeire menni ez a macska-egér játék, de nem bírta szakítani a férfival. Elhatározta hát, hogy a feleséget használja fel a tervéhez: ha a feleség cirkuszt csinálna, sokkal könnyebben menne a szakítás! Tehát a titkos pásztorórák után szándékosan apró jeleket hagyott a lakásban. Egyszer más sorrendbe rakta a fürdőszobapolcon a testápoló szereket. Aztán kicserélte a cipőket a cipőtartóban. Az asszony egyiket se vette észre. Akkor hosszú fekete hajából kitépett néhány szálat, és a vánkos alá rakta a hitvesi ágyban. Ezt többször megtette, míg a szőke feleség végre észbe kapott. Nagy botrányt csapott, és ezzel a hűtlenkedésnek vége szakadt. Réka nem köszönte meg Katinak, de hát tudjuk – a nők sokszor gonoszak.
Hogy miért? Minél gonoszabb egy nő, annál jobb pozíciót tud kiharcolni magának. Annál nagyobb esélye van rá, hogy a legerősebb (és a leggazdagabb hímet) szerzi meg magának. Régen, ugye a nő saját jogán szinte nem is élt. Nem dolgozhatott, nem tanulhatott, sorsa és boldogsága a férjtől függött. Ha gazdag „partit” halászott ki, az élete könnyebb volt, ha nem, nélkülözött és senyvedett. A női rivalizálás tehát történelmi „hagyomány”, mert a nő jó sorsa attól függött, mennyire tudta kijátszani a másik nőt, és megszerezni a legjobb hímet.
Sokan azt gondolják, hogy ezt a „természeti” törvényt már régen túlhaladtuk. Hisz a nő már képes eltartani magát.
Sajnos nem. A nagyváros fényei erősítik a versengési vágyat. Harcolunk a pénzért, a hírnévért, a pozícióért, a kényelemért, a jólétért, és persze a férfiakért, akikből nincs ugyan kevesebb, csak sikeres férfiakból van egyre kevesebb. (A sikeres nők foglalják el a helyüket.) A megmaradt néhány sikeres férfiért nagy harc folyik. Harcolunk a munkahelyeken, a sikeres vállalkozásokban, az éjszakai mulatókban és az iskolákban. És harcolunk ott is, ahol egy szem férfi sincs a közelben. Nem válogatunk az eszközökben. Csinos középkorú hölgy a feminizmusról tartott okos előadást az egyik klubban. Az előadás után megszólította egy fiatal lány: – Fényképről már ismertem önt – mondta. – Meglepődtem, hogy életben is milyen szép. Persze a korához képest.
Hogy mit akart közölni ezzel a tizennyolc éves egyetemista kisangyal? Pont az ellenkezőjét, körülbelül ezt: „Csoda, hogy el nem hánytam magam, amikor megláttalak, te vén szatyor!”
Ahogy bánni tudunk a nyelvvel: nos, abban verhetetlenek vagyunk. Egy átlagos nőnek 340 szóval gazdagabb a szókincse, mint a férfiaknak. A nők sokkal többet beszélnek, mint a férfiak. A női kifejezésmód gazdagabb és árnyaltabb. A nyelv a nő legerősebb fegyvere. Valamikor régen, még a játszótéren tanultuk meg használni ezt a fegyvert. Nagyrészt olyan helyzetekben, amikor a homokozó kisfiúk a kis vödör helyett a hajunkba szórták a homokot. A sivítás és a szavakkal való vagdalkozás sokkal hatásosabb, mint a durva veszekedés vagy a békülési kísérlet.
A legeslegjobb módszer a nagy „harchoz” a női összetartás. A legnagyobb biztonságban akkor érezzük magunkat, amikor ennek a védőpajzsa mögött kuksolhatunk.
A női védőpajzs mögé bekerülni nem egyszerű. Egy-egy nő a védőbástyán kívül marad. Kirekesztődik. És az ő helyzete – az aztán kétségbeejtő. Minden nő tudja még kislány korából, miről beszélek. Enyhén szólva nem jó érzés kirekesztve lenni. Egyedül egy lehetetlen frizurával, kinyúlt melegítőben, csöpögő lekváros kenyérrel... A védőbástya mögül gúnyos hangok hallatszanak: Hihihi, ennek kakastaréjt csinált az anyja! Lekváros kenyérrel tömi! Én meg nem enném. Ronda giliszta, ronda kenyérrel! Hihihi! Ez a szeretője! A gúnyolódás megjelenhet a gimnáziumban és a munkahelyen is. Olyankor kerül rá sor, amikor a vigyázatlan nő lebecsüli vagy semmibe veszi a női összetartás törvényeit.
Nincs szükség tíz barátnőre, elég egy is, akinek elmondhatjuk a bánatunkat, örömünket. Aggályainkat és szorongásainkat. Egy olyan valaki, akivel a semmiről is lehet beszélni, lehet pletykálni, és híreket megtárgyalni: akinek kölcsönözzük a legszebb blúzunkat, táskánkat. Aki behúz bennünket női védőbástya túloldalára, az összetartásba, a védelembe, ha kívülről megindul a támadás. Ráadásul az összeesküvés érzése, a női praktikák és új hírek megtárgyalása nagyszerű dolog. Jobb adrenalinsport, mint a bungee jumping, jobban edzi a hasizmunkat, mint a legmodernebb edzőterem, gyorsabban rendbe teszi a lelket, mint a leghíresebb pszichoanalitikus. Azonkívül természetesebb, vidámabb és teljesen ingyenes.
Klára
Képek forrása: Google
