Azt már mindannyian megtapasztaltuk, hogy a szex bizony különböző hanghatásokkal jár. Olykor finom sóhajokkal, időnként egy kis cuppogással, máskor pedig az egymáshoz csapódó testek erőteljes ritmusaival. Azonban van a szex keltette zajoknak egy másik csoportja, aminek érdemes kicsit nagyobb figyelmet szentelni, hiszen egyszerre jelentheti a partner élvezetét és finom elterelést is. Ez nem más, mint a nyögés szex alatt.
Biztos te is ismered azt a mondást, hogy ahány ház, annyi szokás és ez bizony a szex közbeni nyögések esetében sincsen másként. Mert vannak, akik imádják hallani, ahogy a partnerük szájából kiszakad egy-két kéjes-hangos nyögés, mások viszont sokkal inkább zavarba jönnek ettől a hangos reakciótól.
De a nagy kérdés az, hogy egyáltalán miért nyögünk szex közben?
A szex alatti erotikus – vagy kevésbé erotikus – hangokat talán neked sem kell bemutatni. Ha mégis, csak hunyd le egy pillanatra a szemedet és képzeld magad elé, ahogy a párodat orálisan kényeztetve kiszakad belőle néhány önkéntelen nyögés, esetleg egy lelkes „Igen, folytasd!” sürgető felkiáltással.
Gondolj bele, milyen hatással van ez rád: a gyönyörét nemcsak látva, de hallva is egyre keményebb leszel és a késztetést is egyre sürgetőbbnek érzed a behatolásra. Amikor pedig végre bebocsáttatást nyersz a forró mennyországba, belőled is kiszakad néhány keresetlen, erotikus hang.
Azonban, ha hiszed, ha nem, a válasz korántsem olyan egyszerű, mint azt ebből a szenvedélytől fűtött emlék- vagy vágyképből gondolnád. A szex közbeni nyögés ugyanis nemcsak az élvezet miatt szaladhat ki a szánkon, ennek több oka is van. Jessica O’Reilly PhD. például 4 külön kategóriát különböztet meg egymástól.
1. Az a fránya természet
Ennek alapján jön képbe a fizika: egyrészt bármilyen fizikai megterhelésre és erőfeszítésre – legyen az egy nagyobb súly megemelése, egy hosszabb táv lefutása – működésbe lép a tüdő, valamint a gége és a gégefő finom összjátéka. Ennek köszönhetően önkéntelenül kiszakad belőlünk a nyögés.
2. Az öröm hangjai
Ez már valóban a közkeletű vélekedést támasztja alá, miszerint akkor nyögünk, ha élvezzük a partnerünkkel közös aktust: a lágy érintéseket, a hevesebb mozdulatokat, a behatolást vagy épp a nyalást, a szopást. Emellett természetesen az orgazmus közeledtét és a csúcspontot is jelezheti, sőt olykor egy-egy finomabbnak indult nyögés morgásba csap át. Szinte mindenre volt már példa a történelemben.
3. A színlelt orgazmus eszköze
Ez a pont mindenféle általánosítás nélkül inkább a hölgyekre jellemző, de meleg férfiaknál sem ritka. A hamis nyögésekre főleg akkor kerül sor, amikor nem működik a kommunikáció a párok között. Emiatt viszont a páros valamelyik tagja nem adja a párja tudtára, hogy nem tudja eljuttatni az orgazmusra. Ennek hátterében többnyire a szégyenlősség és a tabusítás áll.
Időnként persze előfordul az is, hogy csak gyorsítani szeretnének a dolgok állásán, mert nincs kedvük a szexhez, mert fáradtak, nem hangolódtak rá, esetleg annyira máshol jár az eszük, annyira más gondolatokra koncentrálnak, hogy egyszerűen képtelenek ilyen állapotban az orgazmusra. A párjuk kedvéért azonban mégsem vonják ki magunkat az együttlét alól.
4. A tudatalatti is közbeszólhat
Bizonyos szemszögből nézve, a 3. pontból következik a 4. is. Azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben nem tudatos félrevezetésről van szó, hanem a tudatalatti működéséről: ezekkel az erotikus hanghatásokkal próbálják növelni a partnerünk örömét, fokozni a vágyát és ezzel is hozzásegíteni őt az orgazmushoz.
+1: A pornó hatásai sem lebecsülhetők
Kár tagadni, mindannyian láttunk már pornófilmet. A felnőtt filmek többségében az orgazmust általában rendkívül hangos nyögések jelzik. Természetesen ennek főleg a férfiakra van hatása: akik nem tudják a helyén kezelni a pornó építette hamis világot, könnyedén elvárásként fogalmazhatják meg magukkal és a párjukkal szemben is az ahhoz hasonló hanghatásokat.
Ezt teheted, ha több vagy kevesebb hanghatásra vágysz
Attól függően, hogy kicsit több hangot szeretnénk-e kicsalni a partnerünkből szex alatt, vagy inkább visszafognánk a kéjes nyögéseket, számtalan szexjátékkal formálhatjuk a kedvünkre az aktus menetét.
Ha például kevesebb morgásra, nyögésre vágysz, logikusnak tűnik, hogy valamivel el kell állnod a hang útját.
Ennek egyik legkézenfekvőbb és gyönyörtelibb módja az orális szex – hiszen így biztosan kerül valami finom a szádba. De a prózaibb megoldásokat figyelembe véve egy sállal, kendővel vagy akár nyakkendővel is befoghatod a kedvesed száját.
Amennyiben az extrémebb megoldásokra is nyitott vagy, akár te, de a párod is kipróbálhatja a szájat betakaró maszkokat és természetesen a szájpeckeket is. Ezek kellőképpen tompítják a hangot ahhoz, hogy a hangok ne legyenek zavarók, emellett igencsak pikánssá tehetik a hangulatot.
Abban az esetben, ha fokozni szeretnéd a gyönyör hangjait, némileg több választási lehetőség áll előtted. Amennyiben magadból csalnál ki egy kicsit több nyögést, ruházz be egy vibrogyűrűre, amivel nemcsak a saját, hanem a párod élvezetét is növelheted. Ha kellően nyitottak vagytok az új élményekre, egy prosztataizgatót is kipróbálhatsz, miközben a párodat kényezteted.
Ami a párodat illeti, melegítő vagy hűsítő hatású síkosítókkal, dudoros péniszköpennyel, óvszerrel is eljuttathatod a csúcsig. Egy kissé extrémebb, ha a passzív párod szex alatt prosztataizgatót használ.
Szóval nyögni vagy nem nyögni, ez itt a kérdés! Válaszolj a cikk alatti kommentben. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre.
Zsolt
Képek és gif forrása: Google