Már gyermekként gyakran hallottam szüleimtől, ismerőseinktől, hogy a péntek 13-a különleges, sőt akár elátkozottnak is mondható nap és nem árt az óvatosság, mivel valahogy mágnesként vonzza a bajt és ilyenkor jobban teszi az ember, ha bizonyos munkába bele sem fog.
Természetesen nehéz eldönteni, hogy milyen a valószínűsége annak, hogyha például pénteken (és lehet, hogy nem csak akkor, amikor 13-a van) nagyot nevetünk, akkor vasárnap biztosan sírni fogunk. Ha kenyeret sütünk, akkor az keletlen marad. Nem ajánlatos állítólag télen először befűteni ezen a napon, mert leéghet a ház. Sőt pénteken ruhát sem ajánlatos mosni, mert kiütést kaphat tőle az ember. Az meg pláne veszélyes lehet, ha az ember pont egy ilyen napon létrára akarna mászni.
Legyinthetnénk is erre, hiszen a babona rendszerint egy kollektív pszichózis eredménye és nincsenek racionális okai. Azonban elgondolkoztató, hogy például a magyar népesség kétharmada hajlamos készpénznek venni a babonát és sokan hisznek a péntek 13-a balszerencsét hozó „képességében”. Úgy tűnik, hogy valami mégis lehet a dologban, mivel az egyik hazai biztosító tavaly, 15 év kárstatisztikáját elemezve meghökkentő tényre figyelt fel: péntek 13-án 10 százalékkal több kárbejelentés volt mint más pénteki napokon, sőt még maga a pénteki nap is rosszabb, mint a hét többi napja, mert 15 százalékkal magasabb volt a kárbejelentések száma ilyenkor. Egyedül a hétfő számít kivételnek, de csak azért, mert a hét végén történt káreseményeket is leghamarabb hétfőn lehet bejelenteni.
Természetesen jó lenne kideríteni, miért van ilyen rossz híre ennek a napnak. Sokan arra gyanakodnak, hogy ez valahogy összefügghet Jézus kereszthalálával, amely ugye pénteki napon történt. A 13-as meg azért kapcsolható ehhez, mert az utolsó vacsoránál 13-an ültek az asztalnál, a tizenharmadikként történetesen Júdás foglalt helyet.
Innen eredhet az a babona is, hogy sokan nem hajlandók egy 13 terítékes asztalhoz ülni, és a vendéglátó jobban teszi, ha meghív még valakit vendégnek. Feljegyezték, hogy Napóleon vagy Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök sem volt hajlandó egy 13 fős társaságban asztalhoz ülni.
Vannak persze más elméletek is a péntek 13-a átkos voltáról. IV. Fülöp (1268–1314) francia király, akit Szép Fülöpként is emlegetnek és jelentős uralkodónak tartják, komoly összetűzésbe keveredett a katolikus egyházzal és ennek a küzdelemnek az lett a vége, hogy V. Kelemen pápa még Rómát is elhagyta és francia földön, Avignonban rendezte be udvarát. Korábban más pápák kiátkozták és háborúskodtak is a királlyal, de végül ő kerekedett felül. Viszont mindez sok pénzébe került és igyekezett feltölteni a kincstárát. Így vetett szemet a templomos lovagrend tetemes vagyonára és a pápával egyetértésben 1307. október 13-án – ez péntek volt – váratlanul lecsapott a rend valamennyi franciaországi tagjára és börtönbe vettette őket. Hét évig tartó bírósági huzavona után a rend nagymesterét, Jacques de Molayt 1314. március 18-án máglyára küldték. Ő az „utolsó szó jogán” megátkozta mind IV. Fülöpöt, mind pedig V. Kelemen pápát és valóban, mindketten még ugyanabban az évben meghaltak.
A templomosok nagymesterének a máglyahalála
Valószínűleg sosem tudjuk kideríteni a babonás hiedelem eredetét, viszont tény, hogy a 13-as szám önmagában is eléggé frusztráló tud lenni.
Köztudott, hogy számos USA-beli szállodában és hivatali épületben vagy eleve nincs 13. emelet, miután a 12. emeletet a 14. követi, vagy jobb esetben ott nem alakítanak ki szobákat vagy irodákat, hanem valamilyen műszaki berendezést (pl. légkondicionáló rendszert) üzemeltetnek.
Több amerikai repülőtéren nincs 13-as számú beszállókapu vagy a név nélküli, csupán számokkal jelölt utcák közül hiányzik a 13. út stb.
A babonás félelemnek gazdasági vetületei is vannak. Sokan ezen a napon inkább otthon maradnak, nem mennek bevásárolni sem és ez az üzletekben vagy a légitársaságoknál komoly bevételkiesést jelent.
Nehéz persze valamilyen okos tanácsot adni. Aki hisz péntek 13-a átkos voltában, az megpróbálkozhat azzal, hogy sót hajít a háta mögé vagy a paplan alá bújik, netán bal kézzel fogja meg a poharat és saját háta mögül próbál meg vizet inni (bár ez rendkívüli cirkuszi mutatványnak is beillene). Talán az lesz a legjobb, ha egyszerűen kivárja a nap végét és nyugodtan álomra hajtja a fejét.
Képek: Pixabay, Wikipédia