Cikksorozatunk harmadik részében is folytatjuk a Föld képzeletbeli körberepülését, mint Télapó a szánján, közben betérünk egy-egy országba, hogy meglessük, miként ünneplik a karácsonyt. Világszerte emberek milliói tartják az egyik legfontosabb ünnepüknek a karácsonyt, az azt megelőző adventi várakozást, a készülődés időszakát.
Alábbi írásunkban is annak eredünk nyomába, miként ünneplik a világ egyes tájain a karácsonyt. A történeteket 24 különböző ablakocskába soroltuk, hogy karácsonyig minden napra jusson egy kis érdekesség a nagyvilágból. Mindennap kinyitunk egy ablakot, és megismerjük a mögötte lévő mesét. Magazinunk egyedi adventi kalendáriumával próbálja közelebb hozni Olvasóinkhoz karácsony szent ünnepét. A visszaszámlálás folytatódik!
December 15. – Joyeux Noël
Hasonlóan hozzánk, Franciaországban is ez az egyik legnagyobb családi ünnep. Ekkor minden évben összegyűlik a család apraja-nagyja, senki sem hiányozhat az asztaltól. Minden tartománynak megvannak a maga szokásai, egyes helyeken hozzánk hasonlóan tartják meg az ünnepet, de vannak olyan helyek is, ahol nem szokás karácsonyfát állítani a házban. Elzász a karácsonyfa hazája. Ott már advent első hetében feldíszítik a karácsonyfát. Ehető díszekkel, cukorkával viszont nem szokás díszíteni. Az ajándékozás is eltérően zajlik, mint nálunk. Szenteste a franciák tiszteletüket teszik az éjféli misén, még akkor is, ha nem hívők.
December 17.
Bár Olaszországban a Gergely-naptár van érvényben, mégis az ajándékozás napja hagyományosan nem a szenteste, hanem a vízkereszt (január 6.). Ekkor La Befana, azaz a Vízkereszt szülötte hozza el az ajándékokat a jó gyerekeknek. Persze a külföldi hatások itt is változtattak a szokásokon. December 25-én ellátogat a gyerekekhez a Karácsonyapó, a Babbo Natale is. A jó gyerekek ajándékot, a rosszak pedig szenet kapnak a cipőjükbe. Olaszország egyes vidékein a gyermekeket a Strega Buffana nevű jó boszorkány látogatja meg. Seprűjén közlekedik Olaszország-szerte, és a jóknak mindenféle finomságot ad. Az olaszok barátaiknak szárított lencsét szoktak ajándékozni, hogy levest készítsenek belőle. Ez emlékezteti őket a szerény időkre, és a lencse a mondás szerint is szerencsét, pénzt hoz a házhoz.
Mivel a délebben fekvő országokban ritkábbak a fenyőfélék, így Olaszországban sem szokás karácsonyfát állítani. Betlehemi jászollal és karácsonyi jeleneteket ábrázoló szobrokkal helyettesítik.
December 18.
A németek a magyar karácsonyi szokásokhoz hasonlóan ünnepelnek. Nem sok eltérés van a két ország között. Ha van is, az egyik az, hogy a németek a karácsonyfát nagyon szolidan díszítik fel, ugyanis nem szeretik a giccses karácsonyfákat. Sok helyen a színes elektromos égők helyett gyertyát tesznek a fára. Néhány csillogó üveggömb és natúr anyagokból (pl. szalmából) készült díszek kerülnek a fára. A karácsonyfa alatt szinte minden keresztény családnál megtalálható a betlehem. Az ünnepi vacsora után a fa körül hagyományosan együtt énekel a család. Az ajándékokat egyik helyen a Weihnachtsmann, vagyis Karácsonyapó, másutt pedig a Jézuska (Christkind) hozza. Németországban nincs éjféli mise, az ajándékozás így a délutáni mise után történik. Érdekesség a karácsonyi asztalon az ünnepi Stollen, melyet már jóval karácsony előtt elkészítenek. A porcukorba forgatott kalácsnak olyan alakja van, mint a bepólyázott kis Jézusnak. Kandírozott gyümölcsöket és marcipánt tartalmaz. Leginkább a magyar püspökkenyérre hasonlít. Íze pedig fenséges.
December 19. Kis karácsonyi dekortörténet: üveggömb, girland, aranyhaj
Lassan nekiláthatunk a fa feldíszítésének. Előhúzzuk a karácsonyi dekorációkkal teli dobozt, és gyönyörködünk a szebbnél szebb üveggömbökben, színes girlandokban. Vajon honnét származik a karácsonyfa-díszítés hagyománya? Nos, nehéz pontosan meghatározni. Annyi biztos, hogy állítólag egy pók is közreműködött a karácsonyfadíszek megalkotásában.
Ukrajnában a karácsonyi szokások mesébe illőek. A karácsonyfát nem aranyalmákkal és boákkal díszítik, hanem hatalmas műanyag pókokkal és pókhálókkal. A legenda szerint ugyanis egy öregasszony annyira szegény volt, hogy nem tudta feldíszíteni a karácsonyfáját. Amikor az ünnep reggelén felébredt a család, egy pók telis-tele szőtte díszekkel a fát, melyek arany- és ezüstszínű fonalakká váltak. A hiedelem szerint nagy szerencse pókot és pókhálót találni a kiválasztott fenyőfán.
És a gyönyörű, törékeny üveggömböknek ki volt a feltalálója?
Nem más, mint a német Hans Greiner üveggyáros. Lauscha városában már 1600 óta üvegtárgyakat készített, melyek az 1800-as években más országokban is népszerűvé váltak. Hans gyümölcs és dió alakú üvegdíszek készítésébe fogott, gondolván a karácsonyra. A díszek készítésének folyamatában a fújást formázással kombinálták. A díszek belseje ezüstös volt, melyet eleinte a higanynak és ólomnak köszönhettek, majd később az ezüst-nitrát és a cukros víz speciális elegyével színezték. Később Greiner gyermekei és unokái vették át az üveggyár vezetését, és továbbvitték az üvegdíszek készítésének hagyományát. A díszek hamar elterjedtek, még a tengerentúlon is nagy népszerűségnek örvendtek. A németországi üvegből készült karácsonyfadíszeknek 1925-ig nem volt versenytársuk.
Tekeredik a girland, kígyó akar lenni…
A karácsonyfa köré tekerhető csillogó ezüst és arany girlandok napjainkban leginkább műanyagból készülnek, de eredetileg sokkal nagyobb értéket képviseltek, ugyanis valódi ezüstből készültek. Az ezüstgirlandok a 17. század elején jelentek meg Németországban, ahol ezüstművesek készítették őket rendkívül vékonyra kalapált ezüstlapokból. Egyébként a színes girlandoknak és angyalhajnak is megvan a maga bibliai jelentése: részben a paradicsomi fára tekeredő kígyóra utal, részben pedig a teremtést átszövő időszálakat jelképezi. A karácsonyfa éke a legfelül található dísz, az ún. csúcsdísz.
Régebben ezüst vagy arany csillagot helyeztek a fa tetejére, amely a betlehemi csillagot jelképezte, mára a legtöbb helyen hegyes végű, csillogó gyöngyökkel díszített „templomtoronyforma” kerül a fára. Egyébként a mai napig mindkettőt használják.
December 20. Szaloncukor, ami nem hiányozhat a karácsonyfáról
Ha még nem szerezted be, akkor épp itt az ideje, mert lassan kiüresednek az áruházak polcai, ugyanis az üzletek már jóval december előtt megtelnek a finomabbnál finomabb szaloncukrokkal, amelyek nélkül nehéz lenne elképzelni egy családi karácsonyozást. Ugye? Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik ez az ünnepi édesség? Elárulom, hogy a szaloncukor hungarikum. Nevét feltehetően a karácsonyfa elhelyezése miatt kapta, ugyanis a módosabb családok a szalonban állították fel. A szaloncukor manapság már rengeteg töltelékvariációval kapható. Régebben azonban nem volt ilyen széles körű a választék.
Kugler Géza cukrász 1891-ben megjelent szakácskönyvében már 17-féle szaloncukorreceptet jegyzett le. Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a karácsonyfára, ezért sokan otthon készítették el, melynek receptje, meglehet, még mindig ott lapul valahol nagymamáink receptesfüzetében. Régebben madzagokkal rögzítették őket a faágakra, újabban viszont a kampós változat az elterjedtebb megoldás. Bármily meglepő, de egyedül a magyarok és a szlovákok aggatnak szaloncukrot a karácsonyfára. A szaloncukor észrevétlen eltávolítása a csomagolásból is egy különleges „hazai” szokás, amelyet az ember gyerekkorától kezdve élete végéig tökéletesít.
December 21. Mézes csábítás: a mézeskalács
Ez az ízre finom, külalakra pompás süteménykülönlegesség a karácsonyi ünnepkör egyik hagyományos és elengedhetetlen édessége. A mézeskalács történetéről sokan elég keveset tudnak. El se hisszük, de a mézeskalácssütés visszanyúlik egészen az ókorba. A méz sokáig pótolhatatlan édesítőszer volt, régen az egyik legértékesebb alapanyagként tekintettek rá. Ezért nagyon megbecsülték, és csak ünnepekkor készítettek belőle süteményt.
Magyarországon az 1200-as évektől kezdtek az ünnepekhez megfelelő vallásos tárgyú figurákat, életképeket ábrázoló mézeskalácsokat sütni. Később ún. „mézesbábos” céhmesterek is megjelentek hazánkban, akik díszítéseket készítettek a süteményekre. 1643-ban alapították meg a német Lebküchner céhet Nürnbergben, amely olyan jó minőségű mézeskalácsokat készített, hogy állítólag még adót is lehetett velük fizetni.
A magyarországi mézeskalácsos céhek a 17. század elején német és osztrák hatásra alakultak ki. Feltevések szerint az első magyarországi mézeskalácscéhet 1619-ben alapították Pozsonyban. A 17. században Pozsony mellett már Kassa is mézeskalácsos központnak számított, de ide sorolható Besztercebánya, Bártfa, Lőcse és Nagyszombat is.
A mézeskalács-készítésben igen komoly konkurenciaharc folyt. Íme, a történet: A mindenki által ismert Grimm-mesében, a Jancsi és Juliskában (németül Hänsel und Gretel) szerepel egy mézeskalács ház. Azt viszont kevesen tudják, hogy a mese valós eseményen alapul. Katharina Schrader, egy mézeskalács-készítő asszony titkos receptjéhez akart hozzájutni egy Hans Metzler nevű rivális mézeskalácssütő. Ennek érdekében előbb el akarta venni feleségül, de a hölgy visszautasította, ezért a férfi boszorkányság vádjával feljelentette. Hans Metzler azt állította, hogy Katharina seprűnyélen lovagol, és azokat, akik betérnek hozzá, előbb felhizlalja, majd megeszi. A bíróság azonban nem találta bűnösnek, így a férfi zaklatni kezdte Katharinát, aki a spessarti erdőbe menekült, 35 kilométerre Frankfurttól. Az erdőben vett egy kis házat, amelyben egy sikeres mézeskalács-sütödét alakított ki. A süteménynek hamar jó híre lett, ami veszélyeztette riválisa státuszát. Ezért a férfi a húgával felkereste Katharinát, akit megöltek, és a meleg kemencébe lökték. Hihetetlen, de igaz…
Folytatjuk!
Képek: freepik.com
