Cikksorozatunk negyedik, egyben utolsó részében befejezzük a Föld képzeletbeli körberepülését, mint Télapó a szánján.

Írásunkban előző három részében annak eredtünk nyomába, miként ünneplik a világ egyes tájain a karácsonyt. A történeteket 24 különböző ablakocskába soroltuk, hogy karácsonyig minden napra jusson egy kis érdekesség a nagyvilágból. Mindennap kinyitottunk egy ablakot, és megismertük a mögötte lévő mesét. Magazinunk egyedi adventi kalendáriumával próbáltuk közelebb hozni Olvasóinkhoz karácsony szent ünnepét. A visszaszámlálás ma, az utolsó ablak kinyitásával befejeződik!

December 22. A betlehemi jászol

„Ó, boldog Betlehem, áldások városa,
Ott sír a védtelen, bús árvák támasza.
Földiek öröme, égiek szent gyönyöre,
Ne sírj, kis Jézuska.”

A karácsonyi énekekben gyakran szerepel a Betlehem szó. Betlehem palesztin város, a hagyomány szerint itt született Jézus. De a betlehem szó azt a jászolt is jelenti, ahová az újszülött Jézust fektették. A ferences rend megalapítója, Assisi Szent Ferenc 1222 karácsonyán Betlehemben járt. A püspökre olyan nagy hatást gyakorolt a karácsonyi liturgia, hogy hazatérte után a pápához fordult engedélyért, hogy a következő esztendőben építhessen betlehemet. Szent Ferenc egy barlangot béleltetett ki szalmával, ahová jászlat állított élő állatokkal, és ott tartotta prédikációját a híveknek.

Az első igazi jászlat egy olasz mester, Arnolfo di Cambio készítette 1283-ban Rómában, a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Az ötlet aztán gyorsan elterjedt Európában. A hagyományos betlehem szereplői különböző anyagokból készült figurák, melyek Máriát és férjét, Józsefet, a napkeletről jött háromkirályokat, Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt, az angyalt, a pásztorokat és az állatokat (bárány, szamár és ökör) ábrázolják.

Olaszországban karácsonyfa helyett betlehemi jászlat állítanak a családok, de a kis Jézust csak december 23-án helyezik bele. Hazánkban is hagyománya van a betlehemállításnak a karácsonyfa mellett. Ehhez társult egy magyar népszokás, a betlehemezés is. A falubeli fiatalok szenteste délutánján mint misztériumjátékot mutatták be Jézus születésének történetét. Régen nem volt ház, ahol ne adták volna elő a betlehemi játékot. Hordozható jászolt vittek magukkal, amit letettek egy előre elkészített asztalra. A betlehemezés végeztével jókívánságokkal búcsúztak el a háziaktól, akik ezt némi étel- és pénzadománnyal köszönték meg. Sajnos, manapság már eltűnőben van ennek a karácsonyi játéknak a hagyománya, de még mindig vannak olyan falvak, ahol tovább éltetik a szokást.

December 23. – A karácsonyi lakoma

Igaz a mondás, hogy ahány ház, annyi szokás, és ez az étkezésben hatványozottan érvényesül. A világon mindenki más és más különleges vacsorával üli meg a karácsonyt. Spanyolországban roston sült halat esznek, Norvégiában libasültet, Ausztriában sajtos palacsintát, Angliában szilvapudingot. Lengyelországban az ünnepi menü egy vékony ostya széttörésével kezdődik, ami Jézus születésének szimbóluma a lengyel kultúrában. Svédországban hering és barna bab az ünnepi menü. Az egyiptomiak a karácsonyi vacsorát fatnak nevezik, amely kenyérből, rizsből, fokhagymából és főtt húsból áll. Karácsony reggelén az egyiptomiak kaikot, omlós teasüteményt visznek ajándékba a barátaiknak.

Brazíliában különböző etnikumú emberek élnek, éppen ezért országon belül is változatos karácsonyi szokások uralkodnak. Viszont a karácsonyi vacsora hasonló módon, mint Angliában, pulykából, sonkából áll, de nem hiányozhatnak az asztalról a helyi jellegzetességek sem, mint a színes rizs, zöldségek és gyümölcstálak.

A karácsonyi menü varázsa

Az ünnep egyik fénypontja, amikor leül a család, és közösen elfogyasztják a karácsonyi vacsorát. Régen mindennek megvolt a maga előírása és jelentése. Jelentősége volt a kizárólag karácsonyra hímzett abrosznak és a piros csíkos terítőknek is. Régen az asszonyok arra is odafigyeltek, hogy az asztalra egész kenyér kerüljön, hogy az eljövendő esztendőben kenyérből se legyen hiány. Mai karácsonyi ételeink jó része még a 19. századi ünnepi asztalokról származik. A szenteste elmaradhatatlan fogása a hal.

Miért eszünk karácsonykor halat?

Nem is olyan régen a vallás és a keresztény hagyományok jóval nagyobb szerepet játszottak az emberek életében, mint ma. Az adventi időszak alatt böjtöltek, ilyenkor mindenki tartózkodott a húsféléktől, halat azonban ehettek. Mivel Jézus születésének estéje hivatalosan még a böjti időszakhoz tartozik, így a főfogások is mindig halból készültek. Ezt a szokást magyar népünk a mai napig tartja. Böjtös-gombás káposztaleves vagy halászlé, mákos guba, sült ponty… és a kihagyhatatlan gyúrt tészták, a mákos és diós bejgli, a túrós lepény. A szenteste után azonban a disznóhús az úr. Nagykarácsony napján a főétel általában disznóhúsból készült, mivel a disznó „előre túr”, így segíti a család előrejutását. Tyúk, illetve más szárnyas nem kerülhet az asztalra, mert elkaparja a szerencsét.

December 24. Elérkezett a szenteste

Akárhol is járunk tehát a világban, szent karácsony ünnepén minden embert összeköt a várakozás, a hit, az újjászületés és a remény. Ezzel a szép Dsida Jenő-verssel kívánunk minden kedves Olvasónknak áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket!

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
Mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
Csillog-villog. Csupa drága,
szép mennyei üzenet,
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körbeülnek,
arany mese, áhítat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek,
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Képek: freepik.com