December 8-án ünnepeljük a brownie, a közkedvelt amerikai édesség világnapját.
Létezik még plátói szerelem? Azt hisszük, nem. Pedig igen! Hányszor álmodozunk valakiről, akit soha el nem érhetünk – és talán nem is akarunk? Csak azért, mert valakire gondolni, valakivel álmodozni, vagy testetlenül vágyni valaki után egyszerűen mesés.
Cikksorozatunk második részében folytatjuk a Föld képzeletbeli körberepülését, mint Télapó a szánján, közben betérünk egy-egy országba, hogy meglessük, miként ünneplik a karácsonyt. Világszerte emberek milliói tartják az egyik legfontosabb ünnepüknek a karácsonyt, az azt megelőző adventi várakozást, a készülődés időszakát.
Mit szólnának hozzá, ha képzeletben körberepülnénk a Földet, mint Télapó a szánján, közben betérnénk egy-egy országba, hogy meglessük, miként ünneplik a karácsonyt? Világszerte emberek milliói tartják az egyik legfontosabb ünnepüknek a karácsonyt, az azt megelőző adventi várakozást, a készülődés időszakát.
1988 óta a WHO kezdeményezésére december elsején tartják az AIDS Világnapját. Ezen a napon a világ minden táján rendezvényeket szerveznek azzal a fő céllal, hogy felhívják a figyelmet a HIV-vel élő emberekre és a HIV/AIDS járvány elleni küzdelemre. Ennek a küzdelemnek 3 fő területe a megelőzés, a diagnosztika és a kezelés. Ezekre célszerű fordított sorrendben kitérni, mivel a kezelés területén történt a legnagyobb előrelépés.
Kiből, melyik nőből lesz az igazi szerető? Cikkünk szerzője nem mást állít, mint hogy vannak nők, akik szeretőnek születtek. Igaz ez?
Ha a címben feltett kérdésre – kire is vágyunk mi, melegek igazán – szeretnénk válaszolni, akkor a legkézenfekvőbb válasz bizonyára az lenne, hogy a „tökéletesre”. De milyen is a tökéletes? Azt hiszem, legyünk bármilyen finnyásak és válogatósak is, így melegként egy dologban biztosan egyezik mindenki elvárása: hogy férfi legyen.
Egy igazi Férfi az, akire vágyunk.